Most pedig hozzákezdünk ahhoz a művelethez, amelynek során lényegesen mélyebbre hatolunk, részben az egyes ügynökök szakterületébe, részben viszont – ezen keresztül – Virág gondolkodásmódjába. Eddigi életem folyamán rendre azt tapasztaltam, hogy az embert általában ostobának nézik azért, ha valamit nem úgy gondol, közöl, ahogy azt a környezetében általában megszokhatta.
Eddigi írásaim során is sok furcsasággal találkozhattunk. Pontosan tudom, hogy azok erősen eltérnek az általában megszokottaktól. Viszont azt is tudom, hogy itt az ideje félretenni ezt a kicsinyes gondolkodást. Lássuk tehát azt, amit valóban gondolok, s nem azt, amit elvárnak tőlem.
A Virág-rendszer alapjai is éppúgy alakulnak az elmémben és a szívemben, mint a már korábban megkezdett Oiolosselôtéból kivilágosodó gondolatmenet. Látszólag zavaros, ha földi szemmel, és félelemmel telve – az elvárások miatt – tekintünk rájuk. Többszöri figyelmes olvasatra azonban lenyűgöző gondolkodásmód tanúi lehetünk.
Az ’a’-ügynökről a rövid leírásban már megtudtuk, hogy ő fekteti le a gazdaságunk alapjait. Némi rálátásunk arra is van már, hogy miként. De nézzük most részleteibe mélyedve – természetesen szabályaik nélkülözésével – ezt a folyamatot.
A rendszerben az ’a’-ügynökök lesznek a legtöbben mindaddig, míg a föld kerekségén van mit földeríteni. Igen fontos a munkájuk, s a későbbi falakat is erre az alapra fogjuk építeni. Az ’a’-ügynökök elsősorban felderítik azokat az igényeket és lehetőségeket, amelyekre építeni lehet a további igen sokrétű tevékenységünket. Földerít maga körül mindent, amit csak képes, és ennek a munkának az eredménye fogja eldönteni számára, hogy a Virág-rendszernek igazi résztvevője, építője lesz-e, vagy csak távoli érdeklődője, esetleg kihasználója. Nem véletlen az, hogy az ügynökök csak azután kaphatnak jutalékot, amit az asztalra tettek. Ha címet, címet; ha nevet, nevet; ha elgondolást, elgondolást; ha pénzt, akkor pénzt kapnak. Nem szándékunk csak azért fizetni bárkinek, mert ki tudja, mi okból, kapcsolatba léptek velünk. Ha elgondolásokat tesznek elénk, segítséget nyújtunk a megvalósításhoz; ha nevet, címet tesznek le Virág asztalára – lehetőséget biztosítunk számukra ahhoz, hogy kereskedelmi kapcsolatba lépjenek vele, s hasznot húzzanak belőle: részben saját maguknak, részben Virágnak. Ha pénzt tesznek az asztalra – önálló tevékenység eredményeként – részesülnek belőle a lefektetett elvek alapján, s lehetőséget kapnak ahhoz, hogy még több gazdasági eredményt (később szellemit is) produkáljanak.
Mivel ezt a tevékenységet csak igen sokrétű munkával lehet megvalósítani; egyre szélesebb körű ügynökök is szükségesek hozzá. A későbbi részletes elvfeltárás alkalmával fog szemünkbe tűnni, hogy milyen széles is ez a paletta. Ehhez tehát egyre több és több ember bevonása, és azok célirányos és általános jellegű kiképzése, oktatása, kiválogatása szükséges. Akik ezen a szinten megvetik a lábukat, és a gerincüket, azok a széles palettájú munkafolyamatok igen magas szintű szabályozásában is részt vehetnek. Ez valójában egy olyan jellegű piramis, amelynek tagjai előbb-utóbb valamilyen vezető pozícióba kerülnek (ha ezt akarják); vagy megtalálják benne azt a területet, amelyben a tevékenységük valóban maradéktalan megelégedést okoz. A paradicsomi építkezéseket nem a félelem irányítja, vagy táplálja. Viszont akiben ez utóbbit nem oltja ki: az valószínűleg rossz úton jár.
Ahhoz azonban, hogy mindezt képesek legyünk megtenni; folyamatos és kitartó önképzést kell az életünk részévé tenni. Az ember alapvetően három dologból tanulhat, s juthat szellemileg előrébb, lelkiekben feljebb:
-- A leírt alapelvek és működési szabályok tanulmányozásával;
-- Embertársai életének a tanulmányozásával (ők mit tettek, s ez hová juttatta őket);
-- Illetve saját életének tapasztalatai érlelik össze benne a korábbi két tanulmányozott terület eredményét.
E három tanulmányozási forma egyidejű harmonikus alkalmazása juttatja el oda, hogy életében egy-egy dimenzió-határhoz, képességeinek vélt határához ér – s átlépi azokat. Minden egyes ilyen lépés vagy dimenzióugrás előbbre lendíti őt egy következő – de mindig magasabb rendű – kihívás felé.
Az ’a’-ügynök tevékenysége tehát alapvetően három területre terjed ki: gazdasági felderítés; utánpótlás-nevelés és rendszerépítés; illetve a folyamatos önképzés.
Gazdasági felderítés
A gazdasági felderítés egy igen ritkán használt kifejezés. Van ilyen az írásaimban több is. Mindazáltal a szó önmagáért szól. Arról van ugyanis szó, hogy az ’a’-ügynök feltérképezi a szűkebb és tágabb környezetét a tekintetben, hogy megállapítható legyen: milyen gazdasági tevékenységet lehet optimálisan folytatni; milyen tevékenység az, amely a környezet szempontjából is megfelelően kielégítő, és a gazdasági egység anyagi és erkölcsi helyzetét is helyes irányban tarja, sőt önmagában hordozza a továbblépés lehetőségét is.
Gazdasági tevékenységnek nevezzük azt, amikor kielégítjük saját és környezetünk (emberi környezetünk) igényeit; pénzt termelünk, amely mindebből kivonható, más területeken befektethető. Ma ezt a plusz pénzt általában igen ostobán költik el. Szórakozásra (és annak is a meg nem engedhető formáira) és helytelen, önromboló vágyak kielégítésére.
Mi ellenben a Virág-szervezet felépítésére fogjuk felhasználni. Ez a plusz pénz többféleképpen rendelkezésünkre állhat. Elsősorban természetesen a tiszta haszon formájában. A tiszta haszon az illető gazdasági egység eredményének a költségektől, adóktól és egyéb sallangoktól mentes része. Egy korábbi táblázatban meghatároztuk, hogy milyen arányt kell képviselnie ahhoz, hogy értelme legyen számolni vele. Ezen túlmenően természetesen igénybe vehető a gazdaságépítéshez olyan összeg is, amit hivatalosan másra költenénk, de ott sikerült megtakarítani úgy, hogy ezzel a működésben nem okoztunk fennakadást. Ez lehet rezsiköltség, bérköltség, vagy akár a biztonsági tartalék, esetleg a fejlesztési letét is. Ezeknek a felhasználásáról mindig az adott helyzet alapján kell bölcs döntést hozni. Hangsúlyozom, tehát, hogy a gazdasági rendszerünket nem törvények és szabályok teszik lehetővé, hanem magasabb szinten felismert, és jól alkalmazható isteni alapelvek és működési szabályok. Ezek kapcsolatokat működtetnek, szabályoznak. Ezek nem önkényes jogi szerkezetek, hanem olyan egyetemes törvényszerűségek, amelyek nélkül maga a Világegyetem sem működne. Egy-egy elv megértéséhez, vagy működtetéséhez feltétlenül szükséges az, hogy
-- Megtanuljuk azok működésének következményeit;
-- illetve szembeállítsuk azt annak ellenpárjával, s annak következményeivel.
Aki ennek alapján jól megértette az illető elv működését és létjogosultságát, annak számára már gyerekjáték lesz annak alkalmazása. Ahhoz, hogy ezen elvek következményeit megértsük, kétfajta szemléletmód szükséges.
l Meg kell figyelni más emberek életében úgy az elv működését, mint annak figyelmen kívül hagyását. Minden tettnek, vagy minden elv elhanyagolásának van egy bizonyos következménye. Ennek megfigyelése révén általában az elménket tápláljuk. Eleinte nincs azonban remény arra, hogy mindez a szívünkbe is behatol. Ezért
l a saját életünkben is meg kell tapasztalnunk először az elvvel való szembeszegülés, majd az annak alkalmazásával kiváltott következményt.
Ez előbbi természetesen fájdalmas lesz, az azt követő viszont annál örömtelibb. A Teremtőnk is ezt a módszert alkalmazza mindazok számára, akik ugyan Őt kívánják szolgálni; mégis szisztematikusan szembeszegülnek a törvényeivel. Bebizonyítja nekünk, hogy azok helyesek, s a hatásuk egyetemesen is megállja a helyét. (Valójában e bizonyítási szisztémáért hozta létre a földet!)
Tehát ’a’-ügynök utánajár annak, hogy a környezetében milyen szükségleteknek a kielégítése szenved hiányt; azok gazdasági szerkezetbe tömörítése milyen probléma elé állítja őt, milyen lehetőségek vannak e szerkezetek felépítésére, s a jelentkező akadályok milyen módon háríthatók el.
Ezt a felderítési manővert a következő csoportosításban szeretném tárgyalni: lakossági igények, szükségletek; gazdasági szabad kapacitás; kiaknázható gazdasági lehetőségek és munkalehetőségek. Nézzük őket sorban!
Lakossági igények, szükségletek
A gazdasági tevékenységek leghatékonyabb álcája általában a fenti címszó: lakossági igények és szükségletek. Az igazság ettől persze sokkal banálisabb: E gazdasági ténykedések célja a pénzszerzés, azzal pedig mások fölé emelkedni vágyás (felszínesen értelmezve: megélés). Így minden egyes gazdasági egység alapítását ma is a fent említett álarc mögé bújtatják. Működése közben épp a lakosság az, amely élteti (a pénzével), pedig valójában ők húzzák belőle a legrövidebbet. Mivel nem értenek hozzá; napjainkban, legtöbb esetben olyan termékeket sóznak ránk, ami az emberhez méltatlan, szükségtelen, mérgező és lélekromboló. A legkevesebb az a termék, amelyre valóban szükségünk van, és a minősége is megfelelő. Ezek azonban a legtöbb ember számára elérhetetlenek (mert igen drágák); ezért az előállításuk, vagy a ráépülő egyéb tevékenységek is csak némelyeknek kifizetődő. Ellenben a többi ember is fölül akar kerekedni másokon, s ezért – ha van egy kis pénze vagy esze (vagy elég aljas) – vállalkozásba kezd, és a fent ócsárolt termékeket vagy szolgáltatásokat nyújtja a lakosságnak. A helyi hatóságok természetesen engedélyezik neki, hisz fizet (adózik) érte. Más, jószerével a társadalmi vezetőknek nem is számít.
Nekünk viszont sajnos ebből kell kiindulnunk. Korábbi tanulmányaimban már említettem, hogy a mai gondolkodásmódot nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Előbb abból kell kiindulnunk, amiben élünk. Előbb az ellenséget kell kiismernünk, s aztán lépésről lépésre, harcról harcra legyőzve őt, előbbre kell jutnunk. Ezért eleinte úgy teszünk, mintha elégedettek lennénk a fennálló gazdasági ideológiával; beilleszkedünk – de már az elménkben és a szívünkben magunkkal visszük a változások irányáról és módjáról szóló csírát: a jövő genetikai képletét. Beleoltjuk magunkat a jelen gazdasági szerkezetbe, mint jótékony vírust. Hisz ebben fogunk kiteljesedni. Ebből fogjuk a fehérjéket átirányítani, s azok újfajta felépítéséből fog nyilvánvalóvá válni a beoltott DNS-lánc. (Ha a jelen gazdasági rendszer jó lenne, természetesen értelmetlen, s így szükségtelen lenne egy ahhoz képest jobb létrehozása.)
A lakossági igényeket három alapvető csoportra szeretném osztani, úgymint: fizikális szükségletek; szellemi szükségletek; és érzelmi szükségletek, igények.
Fizikális szükségletek
Az ember – jóllehet eredetileg szellemi lény – mégis a vágyai következtében kiépített, kialakított egy olyan világot, amely immár matériából, anyagból áll. Ezt a fajta burkot önmagára is ráhúzta, s rábízta földi létét annak törvényszerűségeire. Maga a vágy nem helytelen, hisz kiválóan alkalmas arra, hogy megélje tettei következményeit, illetve meglássa társai esetében is ezt. Ezen keresztül lép kapcsolatba társaival is, s okoz azoknak örömet, vagy bánatot: építi, vagy rombolja azok vágyait és érzelmeit, különféle próbák elé helyezve őket. Ezen próbák közreműködésével kerülnek felszínre, s válik nyilvánvalóvá a körülöttük élők számára, hogy mi bújik meg a szívben, s mire használja elméjét. E megnyilvánulások eredményeképpen válik tisztává a jelleme, s válik jogszerűvé a Teremtő és az emberek, vele kapcsolatos állásfoglalása: ítélete, vagy áldása.
Ezen anyagrendszer működtetéséhez, s az emberi test hatékony és nyilvánvaló tevékenységéhez folyamatos utánpótlás, további felépített anyagrendszerek, anyagi szerkezetek szükségesek. Ezeket folyamatosan elhasználja és pótolja. Ez adta az ötletet a Paradicsomból kilépő Gonosz Szándék számára, hogy e természetes igény felhasználásával visszaélve, helytelen – ám annál tartósabb – hatalmat gyakorolhasson az emberek felett. Így vált lehetővé, hogy egyes emberek – magukévá téve e szándékot –, elkezdtek emberi hatalmat gyakorolni mások, sőt tömegek felett. Ha ezek a becsapott tömegek megtesznek valamit a hatalmon lévők számára, akkor azok a fent említett szükségleteiket – úgy, ahogy, de – kielégítik. Természetesen mindig csak olyan szinten, hogy azok újra és újra felmerüljenek, belátható időn belül; és a hatalom gyakorlója újra és újra kegyet gyakorolhasson velük szemben. Ehhez az elnyomottaknak mindig tenni kell valamit, hogy kiérdemeljék igényeik kielégítését. Ezt a történelem folyamán igen sokféleképpen oldották meg. A lényege általában az volt, hogy az ember lelke, vagyis cselekvőkészsége magántulajdonba került, s feltétlen engedelmességgel tartozott a gazdájának. Ma sincs ez másként. A kereskedő réteg (persze ide süllyedt a társadalmi vezetők és a papok rétege is) a pénzt használja fel eszközül arra, hogy ezt a függő viszonyt feltétlenül fenntartsa. Ennek létjogosultságát szinte már meg sem kérdőjelezzük, annyira természetessé vált előttünk. Tehát pénzért vásároljuk meg a szükségleteink tárgyait; pénz felhasználásával állítják elő azokat; és az emberi munkát is ezzel az eszközzel mérik. Valójában mindenféle értéket ezzel mérnek, ennek a mértlegére helyezik. Így (sajnos) mi is ebből indulunk ki – mint ezt a „pénz eltörlése” című értekezésemben már szóvá tettem.
De mik ezek a fizikális szükségletek? Ezekre is három fő címszóban kívánok kitérni: étkezés, ruházat, lakás.
Étkezés
Egyik legfontosabb anyag, amire a testünknek szüksége van, az étel és ital. Nem akarok itt belemenni biológiai értekezésbe, hisz megszámlálhatatlan tankönyv szól róla. A szükségletek kielégítésének gazdasági elemzését kívánom feltárni. Abból sem a meglévőt – noha abból indulunk ki –, hanem azt, amivé annak lennie kell. Igen, ’a’-ügynök egyik alapvető feladata, hogy az étkezésre építhető gazdasági tevékenységek lehetőségeit kutassa föl, s vázolja a lehetséges szerkezeteket. Milyen gazdasági tevékenységeket lehet építeni az étkezésre? A felderítés során nyilván nem arra keres választ, hogy akar-e valaki enni. Lehet nyitni különféle élelmiszer-jellegű üzleteket; lehet zöldséget, gyümölcsöt, gabonát termeszteni; állatokat tenyészteni; ezeket feldolgozni, tartósítani, konyhakészre előkészíteni; de lehet ételt készíteni, és ezt vagy helyben fogyasztásra eladni, vagy becsomagolva továbbítani. Tehát lehet konyhát alapítani étteremnek, közétkeztetés számára lakosságnak vagy iskolának, óvodának, munkahelynek.
Az ilyen jellegű igényeket célszerű felderíteni egy ügynöknek, alaposan feltérképezve az ilyen irányú kérdőívekkel, vagy gyenge kapcsolatokkal. Függetlenül attól, hogy a mai minőség borzalmas mélyre, sőt életveszélyes szintre süllyedt, mégis erről a szintről fogunk kibontakozni; s majd később teszünk lépéseket annak érdekében, hogy először a rendszeren belül, majd annak határán túl is javuljon ez a helyzet. Ehhez természetesen nem a technikai feltételeket, vagy a pénzügyi helyzetet kell javítani, hanem a belső erkölcsi tartásunkat; a helyes különbségtételt jó és rossz között. Ugyanez a nézet alkalmazható az ember egyéb szükségleteinek a kielégítésére is.
Ruházat
Igényeink másik nagy területe a ruházkodás. Legalább akkora jelentősége van ennek is, mint az étkezésnek. A ruházkodásnak több célja is van azon túl, hogy védi a testünket az időjárás viszontagságai ellen. Az öltözködés beszél. Elmondja rólunk, hogy hol foglalunk helyet a társadalomban, a világban; érzelmeket, gondolatokat fejez ki, hangulatot mutat meg mások számára. Vágyakat juttat kifejezésre. Nem mindegy tehát, hogy mit veszünk föl, s az miből, hogyan készül; sőt az sem, hogy ezt hogyan szerezzük be, s hogyan tároljuk, tartjuk karban, tisztán
Tehát a ruházkodással kapcsolatban is igen sokrétű gazdasági tevékenységet lehet folytatni. Kezdhetjük mezőgazdasági termeléssel (akár az élelmiszer-termeléssel egybekötve), ahol mindenféle növényi rostokat állíthatunk elő, amelyek a textíliák előállításához szükségesek; s olyan más növényeket, amelyek az öltözékek elkészítéséhez kellenek. Nevelhetünk állatokat, amelyeknek szőre-bőre és egyéb részei szintén alkalmasak öltözéknek, s azok elkészítéséhez. Alapíthatunk feldolgozó üzemeket mindezek előkészítéséhez, hogy késztermékeiből ruházatokat lehessen formába önteni. Ebbe a kategóriába más olyan üzemek is beléphetnek, amelyek nem növényeket vagy állatokat használnak fel erre a célra, hanem ásványkincseket (elsősorban kőolajat, fémeket, köveket, fát). Ezek felhasználásával készülnek az úgynevezett műszálas öltözékek, vagy más, speciális célú ruhaneműk. Továbbá a ruházatok elkészítésével, gyártásával foglalkozó üzemet vagy gyárat lehet alapítani, vagy átszervezni, fejleszteni, átalakítani. Ezen túlmenően pedig a ruházatok eladásával, célba juttatásával foglalkozó kereskedelmi egységek felépítését is meg lehet valósítani. Utoljára még megemlíteném azokat a szolgáltatásokat, amelyek a ruhaneműk karbantartásával, raktározásával, átalakításával, valamint tisztításával foglalkozik.
Lakás, életkörülmények
A fizikai szükségletek harmadikaként említeném az emberi otthonokat, illetve azokat az épületeket, intézményeket, amelyek az emberek mindennapos tevékenységéhez szükségesek. Ilyenek a lakások, azok berendezései és környezete, melyet az ember saját életkörülményként alkotott. Ezek is épp oly fontosak az emberi élet szempontjából, mint az előző kettő. Ez segít védelmet találni a külvilág negatív befolyásaival szemben, véd az időjárás viszontagságaitól (melyektől a ruházat már nem védhet meg); illetve akárcsak az öltözék, segít megmutatni a helyünket a társadalomban, emberi környezetünkben. Sőt abban is segít, hogy megmutassa helyünket ebben a társadalmi szerkezetben, s viszonyítási alapot biztosítson annak többi eleméhez képest.
E terület gazdasági tevékenysége is hasonló osztályozás alá esik, mint a ruházkodásé. Az alapanyag kitermelése, kibányászása, az előállított vagy kibányászott alapanyag feldolgozása; az ezekkel való kereskedés, szállítás; majd az épületek felépítése, egyéb műtárgyak elkészítése; ezek eladása, bérbeadása; illetve ezek karbantartása, takarítása – beleértve mindezek környezetét (szobrászat, parkgondozás-, építés), illetve ezek belső berendezéseit (bútorok berendezési tárgyak, közművek). Láthatjuk tehát, hogy ez is egy igen gazdag területe a fizikális szükségletek kielégítésére építhető gazdasági tevékenységeknek.
Most pedig tekintsünk bele egy hatalmas lehetőség-tárba: a szellemi szükségletek területébe.
Szellemi szükségletek
Micsoda hatalmas terület ez, és napjainkban micsoda üzlet rejlik benne. Sokkal nagyobb összegeket foglalkoztatnak az információk, az ismeret és a tudás vágya, mint a korábban elemzett fizikális szükségletek. A szellemi szükségletek alatt alapvetően ismeretszerzést, tudásvágyat, és ezek célirányos felhasználhatósága iránt érzett érdeklődést nevezzük. Minden, ami a tudás megszerzésével és feldolgozásával kapcsolatos, e témakörbe tartozik. Nagyon sok részre bonthatnám. Itt azonban tíz ilyen területet fogok közelebbről szemügyre venni, s helyesen értelmezve, bölcsen használni. Ezek a következők:
-- alapismeretek;
-- érdekfeszítő munkára felkészítés;
-- pihentető tevékenységek ismerete és végzése;
-- folyamatos öntovábbképzés közép-, és felső szinten;
-- vezetői képességek kiépítése és fejlesztése;
-- beszédkészség, kommunikáció;
-- kutatás, írás;
-- oktatás, munkamódszer-átadás, képzés;
-- vitakészség-fejlesztés;
-- gyenge kapcsolatok fejlesztése.
Kezdjük tehát az elején.
Alapismeretek
A felderítési hadművelet során sok képzetlen, sőt olykor tudatlan emberrel találkozunk. Ezért előfordul, hogy sok esetben azért hárítják el a közeledésünket, mert egyszerűen nem értik, hogy mit akarunk tőlük. Mivel számukra így ismeretlen területre kívánjuk beszervezni őket – az ő szóhasználatukkal élve –, félelmet éreznek iránta, alapreakcióként automatikusan elhárítják még a személyes közeledést is. Ezért célszerű bizonyos alapismeretekkel ellátni őket. Ezt személyes beszélgetéssel, kifüggesztett, vagy szórólapon feltüntetett tájékoztatóval némiképp enyhíthetjük. Ezeken a tájékoztatókon, amelyeket akár területenként, akár személyenként célszerű többször megismételni; meg kell mutatni a lakosságnak a Virág-rendszert – összehasonlítva jelenünk gazdasági szerkezetével. Egy-egy kisebb területet szabad csak belőle feltárni, hogy azt rögtön föl is foghassák, s gondolkodásra bírják őket. Ha egyszerre sok információ jut el hozzájuk, megijednek tőle, s nem tudják megemészteni, feldolgozni, s így el se olvassák, meg se hallgatják. Esetleg, mint félelmetes dologtól, igyekeznek másokat is távol tartani. Szép lassan, de biztosan egyre több és több információt kell a lakosság tudomására hozni, hogy döntésük biztos és határozott lehessen. Amikor már jelzik együttműködési szándékukat, még mélyebb ismerettel kell ellátni őket, de mindig csak olyan mértékben, hogy biztosan megérthessék belőle úgy Virág szándékát, mint azt, hogy neki (az érdeklődőnek) milyen szerepet szánt ebben a sors, vagyis amit ő lelkesen végezne, s e tevékenységében előrehaladásról tenne tanúbizonyságot. Nem kell viszont attól visszariadnia az ügynöknek, ha az együttműködőt eleinte a pénz, később az életszínvonal motiválja. Ha ez idővel átalakul érzelmi, még később szellemi motivációvá, akkor az ügynök jó munkát végzett. De ez már csak a kommunában, vagy a kísérleti telepen derül ki; a végső vizsgáztatást pedig a ’j’- szint teszi lehetővé.
Érdekfeszítő munkára felkészítés
Ahhoz, hogy ’a’-ügynök hatékonyan tudja végezni a munkáját, jó kapcsolatban kell lennie önmagával, a munkájával, életcéljával (életútjával), és a körülötte lévő emberekkel. Meg kell találnia azt a munkaterületet, amely őt elvezeti az elképzelt céljához. Esetleg először magát a célt kell felépítenie, meghatároznia. Ezt azonban a későbbi tanulmányok igen mélyen fogják segíteni. Most a már megtalált cél eléréséhez szükséges, végzendő munka kiválasztásával és a vele való magbarátkozással, az elfogadásával foglalkozunk.
Egy bizonyos munka biztosítja az ember szellemi és fizikális előrejutását, illetve az érzelmi fejlődését. Eredeti helyzetben a szellemi előrehaladás hozza a megtapasztalás útján az érzelmi emelkedést; ez pedig a fizikális biztonság és jólét alapjait teremti meg. Ha azonban először a fizikális jólétet célozzuk meg a munkánkkal, akkor azt eleve bukásra ítéljük. Az ugyanis addig működik, míg keményen dolgozunk érte. Ezt viszont szellemi fejlődés nélkül és érzelmi sivárságban (vagy helytelen irányú érzelmekkel) csak ideig-óráig végezhetjük. Tehát a fenti helyeselt sorrendre célszerű törekedni. Minél többet tudunk a munkánkról, annak segítő hatalmáról, erejéről, céljáról, továbbfejlődési útjáról; annál biztosabban kedveljük meg azt is, környezetünket is, melyben módunk van végezni. Fokozódó, erősödő érzelmeink visszahatva egyre növekvő szellemiségünkre, egyre biztonságosabb fizikális kielégülést, biztosabb megélhetést jelent. Egyre csökkenti bennünk a feszültséget, a bizonytalanságot, a félelmet, míg végül sorra meg is szűnnek ezek bennünk.
Ezeket figyelembe véve kell az ügynöknek (nem csak az ’a’-nak) potenciális munkatársakat oktatni, képezni, kiválasztani, vagy számukra lehetőséget kínálni. Vagyis igen sokat kell a potenciális dolgozókkal (ügynökökkel) beszélgetni erről a témáról, amit végeztetni kívánunk velük, vagy amiről elő-információval látjuk el őket.
A mai emberek szemében igen rendhagyó munkát végzünk. Így aki ebben részt óhajt venni, azt alaposan és rendszeresen tájékoztatni, oktatni, képezni kell. Ez a gondolat végig fog futni az egész Ügynöki Kézikönyvön, mert nagyon fontos. Véletlen sem érezheti senki azt, hogy becsapták őt: mást kapott, mint amiért dolgozott. Már a felderítő munkánál is az a legfontosabb, hogy a bemunkálási területen élő emberek a lehető leghatékonyabb módon és rendszerességgel el legyenek látva azokkal az ismeretekkel, amelyeknek segítségével döntést hozhatnak arról, hogy velünk dolgoznak-e, vagy sem.
Pihentető tevékenységek ismerete és végzése
Eredeti felállásban a munka, a pihenés és a szórakozás egymástól nem különböznek. A három dolog egyszerre, együtt szolgálja az embert. Napjainkban azonban a munka szükségszerűség; a szórakozás a vágyak kiélése; a pihenés pedig az újra és újra visszatérő feszültségekből eredő kimerültség elől való menekülés leghatékonyabb, bár átmeneti eszköze. Látnivaló, hogy a két képlet között óriási a szakadék. A Virág-szerkezet azonban át fogja ezt hidalni, s miután mindenki átkelt: lerombolja a hidat, hogy soha többé ne kelljen senkinek visszatérnie a fölösleges bonyodalmak világába. Míg napjainkban a munka sok fölös energiát elvon úgy fizikálisan, mint érzelmileg, vagy szellemileg, addig a rendszer csúcsán állók számára ez egy csodálatos része az életnek, amelyből rengeteg erőt lehet nyerni a továbbfejlődéshez és mások hasonló szintre emeléséhez. A különféle ügynökségi szintek lépésről lépésre fogják mindezt minőségileg átalakítani. Így ma a pihenésnek és a szórakozásnak még nagyon fontos, önálló szerepe van az ember életében. A szórakozás pihentet a munka fáradalmaitól; a pihenés mindkettő után.
Jelenleg tudományos tény, hogy a napi nyolcórai alvás általában szükséges ahhoz, hogy tartósan újratöltődjünk a következő nap számára. Azonban ez a pihenés is csak akkor lesz igazán hatékony, jótékony, ha előtte a szórakozásra szánt időt is szellemünk és értelmünk felfrissítésével töltöttük.
Szellemi feltöltődésünket a munkánkkal közvetlenül nem összefüggő, de azt erősítő ismeretszerzéssel célszerű megvalósítani. Az ismeretekről a helyesen kimunkált elménkben mozgóképek, filmek pörögnek, melyek arra valók, hogy a megszerzett ismereteinket helyre tegyük, megfelelő módon összekössük a már meglévő ismereteinkkel. Ez a folyamat nappal is zajlik a gondolkodás, elmélkedés és főleg imádkozás alatt; de éjjeli álmainkban dolgozzuk fel leginkább ezeket a mozifilmeket. Így célszerű az információk minőségi tálalási formáit igénybe venni oly módon, hogy a saját elménkben hozzon létre összefüggéseket: ne készen kapjuk azokat, kész filmek formájában. A kívülről kapott filmek leggyakrabban csak megzavarják a kép-, és fogalomalkotásunkat; így csak az igazán jó minőségűeket célszerű megtekinteni belőlük. Azonban azokat is célszerű könyv formában elolvasni, hogy lássuk az író és a filmrendező mondanivalója közti különbséget.
Az ismeretszerzés jobbik módja az olvasás, ahol szintén javallott a minőségi válogatás. Ha az érzelmekre negatív hatást gyakorol (gyűlölet, félelem, bosszú-, hatalom-, vagy erkölcstelenségi vágy), úgy azokat legjobb nélkülözni, kiiktatni az életünkből. Gyarapítsa ismereteinket (de ne vigye túlzásba), segítsen értékelni a helyes érzelmeket, mutassa meg az alapelvek és egyéb viselkedési szabályok működését – de helyes szempontból. Hasson emelkedni vágyó érzelemvilágunkra, s segítsen bennünket mások értékeinek felismerésére, személyük értékelésére. Mutassa meg nekünk, milyen tettekről ismerhető meg a gonosz, s hogyan vélekedjünk róla, milyen jellegű kapcsolatot ápoljunk a gyakorlóival.
Mégis a szórakozás legfontosabb és leghatékonyabb módja a személyes kapcsolatépítés, és e kapcsolatok ápolása. Ezekben a kapcsolatokban fogjuk alkalmazni azokat az ismereteinket, amelyeket a korábbi módszerekkel megszereztünk, megértettünk. Továbbá ezen a módon fogjuk megszerezni a legfontosabb tudásunkat akár a munkánkkal, akár az életünk egyéb területével kapcsolatban. Egyik, és egyben a legfontosabb kapcsolatunk a családunk. Itt szórakozás címén elsősorban az életünk, a családi életünk építése a célunk. Ezt a célt alárendeljük a társadalmi, gazdasági szolgálatunknak; azt pedig Istennek. Természetes, hogy ezek a kritériumok igen lassan fognak csak előrehaladást felmutatni. Ezek tehát nem szervezeti szabályok. Aki így értelmezi, az elvesztette a fonalat. Ezek irányelvek, melyeknek szisztematikus követése emelni fogja a rendszer személyi minőségét, s így ezen keresztül a rendszer minőségét is.
E kitérő után ejtsünk még szót a további kapcsolatokról: barátokról, haverokról, gyenge kapcsolatainkról. Bár ez utóbbiról még külön szólunk később, hisz alapul szolgál az ügynökök és a környezete közötti kapcsolathoz. Barátainkkal és más ismerőseinkkel is úgy célszerű kapcsolatokat kiépíteni, hogy azok ne rombolják önbecsülésünket, érzelemvilágunkat, s ne térítsenek el radikálisan eredeti elképzeléseinktől, célunktól. Inkább tisztítsák azokat, szilárdítsák szellemiségünket, emeljék érzelmeink minőségét. Ez utóbbiról is bővebben fogok még írni.
Folyamaton öntovábbképzés közép-, és felsőfokon
Mint mát utaltam rá – és újra, és újra utalni fogok --, tevékenységünk egyik legfontosabb és legmeghatározóbb mozgatórugója a tanulás. Ez általában minden, ember alkotta szerkezetre, szervezetre is igaz; de a legtöbb helyen egyszerűen nem veszik komolyan. Ezért azok idővel elsatnyulnak, jelentőségüket vesztik, vagy a korábban tőle függők bizalmukat vesztik ezekkel kapcsolatban. Elfelejtik. Már pedig, ha az ember valamit elfelejt, akkor az számára elvész. (Mellesleg ez a leghatékonyabb védekezés a démonok, gonosz szellemek és azok mindenféle megnyilvánulásai ellen.) Tehát ha a tudás elvész, a tárgya is követi. Ha valamit tartósan fenn akarunk tartani (feltéve, hogy jó célt szolgál), akkor az arról szóló ismeret fogja hozzákapcsolni azt azokhoz, akikkel kapcsolatba kíván lenni, vagy akinek hasznát óhajtja szolgálni. A továbbfejlesztéshez, emelkedéshez is az kell, hogy az újabb, és újabb ismeretanyagot eljuttassa azok elméjéhez és szívéhez, akiket éltet, s akik így őt éltetik.
A szellem egy olyan tárház, amelynek nincsenek falai. Bármeddig tanulunk is, mindig találunk újabb, érdekfeszítő tanulnivalót, ha valóban érdeklődünk iránta. (Én már csak tudom! Minél inkább tanulmányozom a témát, annál inkább szomjazom a vele kapcsolatos újabb, és újabb ismeretre.) Tehát természetes érdeklődést kell kifejlesztenünk magunkban arra, hogy minél többet megtudjunk a munkánkról, és arról a nagyobb egységről, szervezetről, melynek a céljait szolgáljuk. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha a tágabb célt is jól megértjük, és azonosulni akarunk vele; illetve a mi egyéni céljainkat képesek vagyunk alárendelni a nagyobb, megismert és megértett célnak. Céljainkat úgy tudjuk megválasztani, hogy azok megvalósítása túlnyúljon a lehetséges életidőnkön. Így egy életen át képesek leszünk kitartóan küzdeni érte, s szisztematikusan keresni azt a lehetséges utódot, akit kiképezhetünk annak folytatására – még ha az némiképp változtat is rajta. Ezt a természetes vonzalmat célszerű kifejleszteni a lelkünkben, s meg kell tanulnunk alárendelni ennek az irányelvnek minden egyéb tettünket, gondolatunkat, vágyunkat e fő célkitűzésnek, és életünk ilyen irányú vezetésének. Ha másokat is erre nevelünk, oktatunk, s képzünk ki, akkor olyan munkásokkal fogunk együtt dolgozni, akikkel majd nem harcolni akarunk a pozícióért, nem eltaposni akarjuk őket; hanem segíteni akarjuk társainkat, és hamarabb örülünk az ő sikereiknek, mint a miénknek – őszintén.
Kétféle szintet említettem a tanulmány címében: közép-, és felső szintet. Ez azt jelenti, hogyha – a fenti szemléltetéssel élve – a híd építése, és a rajta való haladás középfokú ismeretet tételez fel (az alsó az, amiben most vagyunk), a híd túloldalán viszont már egy olyan világ tárul elénk, aminek tökéletes megértéséhez már úgynevezett felsőfokú ismeret szükséges. A kettő természetesen nem jelenti azt, hogy oktatási és önképzési színvonalunk különböző lenne, vagy tudatosan egymásra építenénk; csupán az életminőségre utal; illetve az ezzel összefüggő gondolkodásmód paradicsomi megközelítését jelzi. Az alsó szint a pokol: itt élünk most. A középszint a föld értelmes használata, melynek során, bölcs módon kiemelkedünk a pusztulásra ítélt és értelmetlen, céltalan helyzetből: célul tűzi ki a tökéletes élet felépítését. A felső szint az elért cél: tökéletes emberi élet, a Paradicsom.
Vezetői képességek kiépítése és fejlesztése
A Virág-rendszer ügynökei alapvetően vezetők. De ezen túlmenően a munkások közt is vannak vezető beosztásúak. Erről természetesen majd ott beszélünk bővebben. Ezeken túlmenően, és ezektől függetlenül az ideológiai, vagy a társadalmi szerkezetben is találkozunk vezetőkkel. Valójában bárkiből lehet az; sőt arra buzdítunk mindenkit, hogy törekedjék valamely vezetői pozíció elérésére; és ennek érdekében bátran kérjen Virágtól segítséget.
(Virág természetesen a paradicsomi építkezések lefolytatásáért felelős szervezet, de mindenki számára a közvetlen vezetői környezetét nevezzük így, annak különféle helyi megnyilvánulása-gyanánt.)
Egy vezetőnek sokféle feladattal kell megbirkóznia. A vezetői szintek kritériumait általában az illető vezető bemutató elemzésénél tárgyaljuk. Itt most azokra az általános tudnivalókra hívom fel a figyelmet, amelyet egy vezetőnek, vagy potenciális előléptetendő személynek feltétlenül szem előtt kell tartania. Minden vezetőnek van elöljárója – hisz ő nevezi ki. Ezen elöljárótól tanul, ő határozza meg a tevékenységi körét, ő kéri számon a tetteit, vagy ha kell, a gondolatait. Ezen elöljáró szabja meg ennek módját és rendszerességét is. Itt is hangsúlyozom, hogy egyetlen vezető sem használ kötelező érvényű szabályokat, csupán irányadó elveket. Így a szankcionálás sem törvénykönyv alapján történik, hanem kapcsolataink minősége határozza meg az egymás iránti bizalom mértékét. Ha a beosztott (ha az alulról nézve vezető is) jól megérti elöljárója szándékát, és bölcsen szolgálja annak elképzeléseit, valamint helyesen alkalmazza annak irányító elveit, bizalmas munkakapcsolat alakul ki közöttük; nyilvánvalóan elsőbbséget fog élvezni elöljárója munkájának eredményéből fakadó jutalmára. Ellenkező esetben természetesen a bizalmatlanság csapdájába esik, s egyre kevésbé élvezi elöljárója jóindulatát. Ennek nyilvánvaló következménye a rossz lelkiismeret, szorongás, félelem, ami a rendszerben nem tudja följebb emelni őt. A rendszer el fog menni mellette, ő pedig ott marad.
A következő terület, amelyre egy vezetőnek nagy hangsúlyt kell fektetnie: a keze alá beosztottakkal való optimális kapcsolattartás. Ezek az emberek hajtják végre az ő akaratát – hisz egyedül a két keze, vagy az egy agya kevés hozzá. Ők szolgálják az ő gondolatait. Az, hogy optimális kapcsolat, azt jelenti, hogy meg kell velük találni azt a középutat, amely a szeretet és a szigor között húzódik. A szeretet itt azt jelenti, hogy feltétel nélkül el kell őket látni azokkal a szellemi instrukciókkal, amelyek a munkájukhoz szükségesek, de egyenként figyelembe kell venni azt, hogy mennyit képesek ebből hatékonyan Virág céljainak érdekében kamatoztatni úgy, hogy maguk is örömet leljenek benne, sőt fejlődésre is vágyjanak a témában. Másfelől viszont egyenként meg kell találni azt a határt, ahol már az esetleges negatív tulajdonságok, netalán gondolatok a magasabb célokért tett erőfeszítéseket gátolnák, vagy gyengítenék azok hatékonyságát, értelmét. Ez az arany középút természetszerűen csak úgy érhető el, ha a vezető önmagát képzi. Itt Virág céljainak tanulmányozásán túl a beosztottakat is tanulmányozni kell. Fel kell bennük ismerni a munkájukat elősegítő, és az azt, gátló tényezőket; célirányosan tanítani kell őket, de nem szabad túlzásba vinni. Nem szabad őket megalázni. Egy helytelenség feltárása alkalmával feltétlenül a hasonló irányú jó tulajdonságok ecsetelésével kell a bizalmát elnyerni. Lesznek, akik közelebb állnak, s könnyebben fogadják a szükséges bírálatot. A bírálat mindig az illető szellemiségének emelésével, javításával kell, hogy járjon. A félelem keltése, vagy a hatalom fitogtatása csak ront a kapcsolatokon. A vezetőnek ki kell érdemelnie a tiszteletet; nem pedig kikövetelni. Az utóbbit a beosztottjai gyűlölni fogják, s csak felszínes, tessék-lássék munkát fognak végezni; ami a Virág-rendszer céljait nem szolgálja, csak rombolja.
Ehhez a témakörhöz kapcsolható az, hogy a vezető vagy ellátja a beosztottjait (fizetés, javadalmazás, előléptetés…), vagy közvetlenül közreműködik ebben. Eleinte sajnos egyszerűen csak az elvégzett munka után járó javadalom formájában teszi ezt; de igen sok olyan juttatás, vagy jutalom odaadományozható a beosztottnak, ami segíti őt a munkájában és az életében. Ilyenek a fizikális ellátáson túl a bizalom, melynek különféle megnyilvánulása könnyebbé teheti a vezető számára a beosztott pozitív megítélését. Igazgathatja az előmenetelét, amelynek során hamarabb jut el az általa áhított életszínvonalra, életvezetési szintre.
Egy igazán jó vezető folyamatosan elemzi saját lelkiismeretét is. Vizsgálja azt a viszonyt, ami közte, és Virág célja közt fennáll; illetve összehasonlítja korábbi önmagát a jelenlegivel. Ezt a legkönnyebben épp a keze alá beosztottak segítségével teheti meg. Megfigyelheti időről időre, hogy vajon szívesebben dolgozik-e velük, mint rég; vagy nem. Ugyanakkor időnként azt is elemzi, hogy elöljáróival erősödik-e a kapcsolata, vagy gyengül, esetleg stagnál. Lépést tart-e Virággal, vagy lemarad-e – természetesen a régebbi énjéhez képest. Virággal lépést tartani ugyanis azt jelenti, hogy a szervezeten belüli kapcsolatai erősödnek; szívesebben dolgozik a társaival, jobban bízik bennük, és persze ők is benne. Ha bármely téren leállást vagy stagnálást tapasztal egy vezető: lépéseket kell tenni a helyreigazítás, vagy váltás iránt. Ezt egyébként a vezető a beosztottjaival is megteszi, és erről jelentést készít az elöljárónak bizonyos időszakonként.
Beszédkészség, kommunikáció
A legősibb kommunikációs eszköz, amellyel gondolatokat és érzelmeket egyaránt lehetett közölni: a zene, Szférák Zenéje, vagy az Ainuk dala. Később ez egyre inkább degradálódott; már egyre kevesebben és kevésbé értették, mivel a Nagy Sötétség elkezdett árnyékként borulni a Világra. Differenciálódott. Dallá, énekké alakult, melyekben már nem csak a multidimenzionális és egyetemes hanghullámok csodálatos és harmonikus egyvelege foglalt helyet; hanem az ebből fakadó látomások, vagyis a teremtés elemei önálló hangsort kaptak. Az önállósuló gondolathalmazokat, később gondolatokat külön-külön is ki akarták fejezni, mert az Árnyék lehetetlenné tette diszharmóniájával az egész értelmezését, és a benne való örökkévaló gyönyörűség élvezetét. Részek szakadtak ki belőle, s ezek külön-külön kommunikációs rendszereket igényeltek. Hisz már nem a Nagy Egésszel voltak összhangban. Így a tündérek, az Elsőszülöttek dalaiban már a Szó is önálló jelentéssel bírt, de még dallamvilágba zárva. A Sötétség sűrűsödése folytán viszont ez a Formálóerő is érthetetlenné vált az egyre inkább differenciálódó tüdér-királyságok között. Hogy értsék egymást: megalkották a beszédet. Dalaikkal már csak a régmúlt történeteit mondták el, dalolták el gyönyörűségesen. Ezek már csak az ember Arany-koráról zengedeztek, amely fölött már megült az Árnyék. Majd az évezredek (tíz-, százezredek) folyamán a beszéd is egyre sokrétűbb, és természeténél fogva egyre földhözragadtabb lett. Már az égi jelenségeket is csak a földi dolgok hasonlóságaként tudták leírni. Pedig volt idő, hogy ez fordítva történt. De a Sötét Úr hatalma kiterjedt, s most már Ő parancsol. A Jó már csak arra vár, hogy a világ Rémuralma annyira meggyengüljön; hogy amaz kibújhasson piciny fénylő Magvából, s leláncolhassa, börtönbe vethesse Észak Zord Urát. Pedig a Fagy most erősebb, mint valaha. Azonban ez az utolsó támadása lesz, mert önmagába visszahull. Így ennek megfelelően alakult a beszédünk is. Eltorzult; ezer és ezer, tízezer, százezer apró nyelvre szakadt; és már egy-egy nyelven belül is komoly gondot jelent a helyes beszéd, az érthető közlés megtanulása és használata.
Itt is, mint minden egyes szükségletünk területén, csak a minőségivel elégedhetünk meg. Nem elmerülni akarunk a Sötét Úr birodalmában, hanem együtt maradni mindaddig, míg a Fény-lándzsa át nem döfi azt.
Bármilyen nyelven beszélünk is, mindig arra törekszünk, hogy a nyelvünk általánosan elfogadott, úgynevezett hivatalos verzióját tanuljuk meg használni gondolataink kifejezésére. Az irodalmi változatot pedig tudatosan őrizzük, és fejlesszük tovább, hisz idővel az fog bennünket elvezetni Közös Nyelvhez, a Tiszta Szóhoz, amit majd mindnyájan szólni óhajtunk a Fény fellobbanása után. (A jelzőtüzek már égnek, csupán egyesíteni kell az erejüket.) Ismerkedjünk tehát jól meg saját nyelvünkkel, s igyekezzünk kitakarítani belőle a különféle zsargonikus kifejezéseket, titkos szótárakat, szennyes gondolatvezetési módszereket, oda nem illő hangokat. Nem az a fontos, hogy a világ jól megértsen bennünket, (főleg nem az Árnyékba menekülő része), hanem hogy megerősödjünk, s a világból kiszemezgessük azt a Jót, amit még rejt.
Ennek a tendenciának a megvalósításához idővel majd jó minőségű tankönyveket veszünk igénybe. Van ilyen!
Kutatás, írás
Ahhoz, hogy ezt a paradicsomi irányzatú építkezést végig tudjuk vinni; igen sok kutatást kell folytatnunk. A kutatások egyedi célja, hogy feltárjuk azt az utat, amit végig kell járnunk annak érdekében, hogy először az Egyensúlyt újra megalkossuk; majd pedig ennek megőrzésével visszaállítsuk az eredeti rend egy következő változatát. Így nyilvánvaló, hogy igen sok dolgot nem tudunk; melyek ezen az úton várnak ránk. Ezért kutatunk.
Kutatásainkat három fő területre terjesztjük ki:
-- Legfontosabb magának a legősibb Létezőnek az azonosítása és jellemrajza, akarata és célja (egyetemes célja, és a részegységek, gondolathalmazok, egyedi személyek számára meghatározott célja). Ezt a területet elsősorban a különféle vallások szent könyvei alapján tudjuk a leghatékonyabban megvizsgálni.
-- A teremtésmű vizsgálata egy olyan terület, amelyből megtudjuk, hogy a mennyei disszonancia megnyilvánulásainak milyen következményei lettek a megteremtett Világegyetemben. Milyen különbségek mutatkoznak az Angyalok éneke, és a sötétséggel fűszerezett megvalósítás között. (Milyen érdekes, hogy a német nyelv az összes főnevet nagybetűvel írja – vajon hogy emeli ki a számomra fontosakat, a Személy-szavakat? Vagy mind az?) Itt vizsgáljuk meg a teremtésmű elemeit a különféle reál-tárgyak körében, úgy, mint matematika, fizika kémia, biológia és csillagászat – hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki. (A többiek hozzávetőlegesen ezek keverékeiből, vagy további differenciálódásából fakadnak.)
-- A harmadik kutatási terület az, amikor megvizsgáljuk, hogy a teremtésmű szabad akaratú személyei hogyan viszonyulnak a Dal Ősokához, a Teremtőhöz; illetve teremtésművének diszharmóniájával szennyezett árnyékképéhez. Megtudjuk belőle, hogy milyen következménye lett a különböző döntéseknek; vagyis e személyek élete hogyan alakult. Milyen életet élt ez, és milyet amaz. Ezt a témakört a történelemből fogjuk tudni a leghatékonyabban megismerni.
Ma történelemnek nevezzük nagyjából az emberiség létének legutóbbi 5-10 ezer évre visszamenőleg vizsgált időszakát. A háromdimenziós világunk által megőrzött archeológiai bizonyítékokra támaszkodunk. Pedig korábban még lényegesebben magasabb dimenzióban létezett és alkotott az Ember. Így anyagi vonatkozású bizonyítékokat nem sokat találunk utánuk. Azok sem értelmezhetők biztosan – mint tapasztalhatjuk (legalábbis önmagukban nem). Sokkal megbízhatóbbak viszont azoknak a hagyatékoknak a szisztematikus vizsgálata, amelyeket dalaikban, meséikben, hőskölteményeikben, vagy a tőlük leszármazott népek vallásaiban, hagyományaikban és szent irodalmaikban hagyományoztak ránk. Ha mai szerkezetű emberi csontokat keresünk, soha nem fogunk rábukkanni azokra a számunkra már lebegő dimenziókban élt nagyszerű őseinkre, akiknek nagy része még él, hogy segítsen nekünk. A történelem szellemi termékein túl a többi létsíkokon és azok átmeneti állapotaiban, kevert szisztémáiban is kutathatunk. Csakhogy néhányat említsek: az asztrál-kutatás egyik legfontosabb területe a csillagászat, energetika; a kauzális birodalomból a bio-társadalmak tudománya; a mentális szekcióból az emberi érzelemvilág tudományos vizsgálata – különös tekintettel az emberi érzelem és a teremtés különféle elemei között lévő összefüggésekre; az éteri birodalomban pedig jól vizsgálható az élő szervezetek, és az életfeltételeinek változásai közt fellépő feszültségek, hangulatváltások. Ezeket a vizsgálódásokat természetesen a régmúlt eseményeinek szellemi termékei által feltárt eseményeivel jó összevetni, s így vonni le értékelhető következtetseket, s kutatni az utat a legjobb irányú lépések felé.
Ezekről a vizsgálatokról, azok eredményeiről és a belőlük levont következtetésekről, a következtetésekre épített lépési javaslatokról minden esetben írásművet kell készíteni. A későbbiekben ugyanis ezeket részben tananyagként, részben további kutatások alapjául fogjuk felhasználni mindaddig, amíg szükség lesz rájuk.
Az írást is lehet oktatni, bár a legjobb tanár maga a gyakorlat lesz. Inkább csak az írás alapjait célszerű oktatni, s a továbbiakban majd az írásművek elemzésénél lehet felhívni a figyelmet olyan varázslatosnak tűnő fogásokra, amelyek révén szellemi termékünk egyrészt érthetőbbé válik, másfelől pedig élvezhető lesz, sőt kifejezetten örömet okoz annak tanulmányozása, olvasása, feldolgozása. A gondolatok egymásra építésének művészetét egy középiskolai tananyag keretében fogjuk színvonalasan oktatni. Előbb azonban mindenkit bátorítani kell arra, hogy jegyezze le a gondolatait; hisz ebben a Sűrű Sötétségben a szó sajnos hamar belevész a homályba, s az írás így később is rámutathat fontos dolgokra.
Oktatás, képzés, munkamódszer-átadás
E három dolog, ugyanannak a dolognak háromféle megnyilvánulása. Szeretnénk, ha a velünk együttműködők egyre jobb hatékonysággal segítenék munkánkat. Ezért mi is segítjük az övékét. Tesszük ezt úgy, hogy a címszavakban jelölt módszereket alkalmazzuk előrejutásuk érdekében.
Az oktatás szellemi előrehaladást eredményez. Megtanítjuk nekik szóban és írásban, amit tudni szeretnének a munkájukról, munkánkról. Így segítjük őket abban, hogy határozott döntéseket hozzanak előrejutásuk érdekében. Ez történhet csoportos, vagy egyéni oktatással, illetve célszerűen irányított autodidakta tanulással.
A munkamódszer-átadás ugyanannak a dolognak a gyakorlati megvalósítása. Megmutatjuk nekik a munkafolyamatokat, megtanítjuk nekik a gyakorlatban is, hogy mit kell tenniük, illetve hogyan kell végezni azt a munkafolyamatot, amit elméletben már tanulmányoztak, és kiválasztottak saját tevékenységként. Megtanítjuk nekik, majd pedig megkérjük, hogy végezzék ők. Közben mellettünk állunk, s kiigazítjuk, bátorítjuk őket. Tesszük ezt mindaddig, míg képesek azt elég bátorsággal önállóan is végezni. A továbbiakban már csak időszakos konzultatív jelleggel avatkozunk be – ha kérik, vagy mi gondoljuk úgy, hogy segítségre szorulnak.
A kiképzés végeredményben a fent leírt kétféle módszer szoros együttműködéséből fakad. Szisztematikusan összevetjük, és együtt alkalmazzuk a szellemi, elméleti oktatást a gyakorlati megvalósítás lehetőségeivel. Ezt akkor alkalmazzuk, ha az illető eldöntötte, hogy egy bizonyos munkafolyamatot végezni óhajt, s így önállóan szeretne bekapcsolódni Virág munkájába.
Vitakészség-fejlesztés
A vita egy olyan beszélgetési forma, amellyel nem tájékoztatják egymást, hanem egymás gondolatait ütköztetik abból a célból, hogy idővel a témában közös konszenzusra, egyetértésre vagy megállapodásra jussanak. A véleménykülönbséget igyekeznek közös nevezőre hozni. A vita nem egymás legyőzését, vagy hangerővel való túlharsogását jelenti, -- mint napjainkban oly divatos. Az csupán az ostobák hatalomvágyának a fitogtatása. Attól, hogy valakinek erősebb a hangja, vagy nagyobb a hatalma, magasabb pozícióban foglal helyet, még nem jelenti azt, hogy a témában igaza is van.
Az ésszerű vitapartnerek a levonandó következtetést részben logikusan, részben érzelmileg támasztják alá. Ezeket sorakoztatják fel igazuk alátámasztására, és bizonyítani igyekeznek állításuk létjogosultságát kettejük között. Éppen, mert közös konszenzus a cél: nyilván legalább olyan figyelmesen meg kell hallgatni az ellenérveket, és a vitapartner érzelmeit is meg kell figyelni, sőt épp olyan mélyreható elemzésnek kell alávetni, mint a sajátunkét. Törekedni kell arra, hogy az érvek és a bizonyítékok olyan gondolatból fakadjanak, melyek mindkét fél számára ismeretesek, és tekintéllyel bírnak a témát illetően. Hiába próbálja az egyik fél olyan ismérvvel alátámasztani mondandóját, amit a másik nem ismer (vagy nem ismer el), az olyan, mintha idegen nyelven akarna vele szót érteni, vagy arra venné rá, hogy az ellenségtől várjon segítséget.
Egy egészséges vita az embereket általában közelebb hozza egymáshoz még akkor is, ha történetesen nem is jutottak közös nevezőre egy felvetett egyeztetnivaló érdekében. A szavak formájában vívott harc viszont ellenségekké teszi a küzdő feleket, még jobban széjjelforgácsolja az amúgy is már darabjaira hullott világunkat. A nemes cél, és a közösen kifejlesztett, helyénvaló eszközök összetartanak bennünket; a hatalommal való visszaélés azonban a sötétségbe húz, félelmet kelt. A világ már hellyel-közzel darabjaira hullott, most már egyre könnyebb nekünk – a Paradicsom építőinek – összefogóznunk, és vállvetve megszűrni a Homályt.
Gyenge kapcsolatok kifejlesztése
A gyenge kapcsolatok: a szeretet legáltalánosabb hatást kifejtő változata, az agapé hatáskörébe tartoznak. Az agapé: általános szeretet. Erről azonban majd az érzelmi szükségletek témakörében részletesebben beszélünk.
Tehát az úgynevezett gyenge kapcsolatok nem a családban, nem a szerelemben, és még csak nem is s barátságban keresendők: Azok ugyanis az erős kapcsolataink. A gyenge kapcsolataink ezeknél jóval túlmutatnak. Valójában az összes ember beleférne (akár az agapé tárgyába), de nem fér bele. Csupán azok az embertársaink tagjai a gyenge kapcsolatainknak, akiket az erős kapcsolatainkon túl ismerünk. Ilyenek a haverjaink, munkatársaink, szomszédaink, és más ismerőseink. Azok az emberek tartoznak ide, akik valamilyen állandó vagy ideiglenes kapcsolatban állnak velünk. Időnként, vagy rendszeresen beszélgetünk egymással valamilyen behatárolt szűk témáról. Ezeket a kapcsolatainkat célszerű fejleszteni annak érdekében, hogy kipuhatoljuk, vannak-e körülöttünk, vagy közöttünk olyan emberek, akik ha nem is teljesen, de valamelyest hasonló módon próbálnak gondolkodni, érezni, mint mi. Őket felismerve egyre többet és többet érdemes beszélgetni közös témánkról, s érdemes egyre több ismeretet eljuttatni hozzájuk arról a munkáról, amit végzünk; arról a célról, amit magunk elé tűzünk. Időről időre rá kell tapintanunk a véleményére, s ha az bizonytalanságba fullad, bátorítani, erősíteni kell őt. Folyamatosan figyelni kell azonban az érzelmeit és a hangulatát. Amennyiben azt látjuk, hogy javul, emelkedik, továbblépés-gyanánt előbb időszakos, majd szisztematikus oktatásban lehet részesíteni őt. Közben döntésre célszerű sarkallni őt, hogy lássuk, milyen irányba kíván, vár további segítséget erőfeszítésének előmozdítása érdekében.
Ezt a munkát természetesen már a képzettebb ’a’-ügynökök is végezhetik. Ők vannak ugyanis a legszorosabb kapcsolatban a Nyitott Külvilággal. Az ő felderítői munkájuk egyik legfontosabb eleme a gyenge kapcsolatok minél szélesebb körű fejlesztése. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minél több emberrel kell megismerkedniük—valamelyest ez is szükséges lehet –, azonban lényegesebb ezeknek a kapcsolatoknak a minősége. Minél közelebb férkőznek egy-egy személy bizalmához, annál eredményesebb lesz vele a kétoldali kapcsolat. Hisz tőle fogják megkapni azokat az értesüléseket, melyek a felderítői tevékenységhez nélkülözhetetlenek.
Fejlett gyenge kapcsolataik révén lényegesen hatékonyabban képesek előrehaladást felmutatni; s ezek a személyek a legkülönfélébb kutatási területeken együtt fognak működni velük; s idővel ők is előnyt kovácsolhatnak ebből a viszonyból (anyagi, erkölcsi, vagy érzelmi).
Minél sűrűbben keresünk fel valakit a Világból, (természetesen egyenként körülpuhatolva ennek a lehetséges határait, ahol már terhessé válik a látogatás), annál megszokottabb lesz a kapcsolat, s annál nyitottabb lesz a beszélgetés, vagy akár a lélekemelő viták sora. Így sokkal könnyebben, és biztonságosabban fogja tudni az ügynök elő-, és elkészíteni a gazdasági egységek alapjául szolgáló felderítési jelentést; illetve annál nagyobb lesz az esélye ahhoz, hogy ezt mások is hivatalosan fogják vele vállvetve végezni.
Itt szintén nem érdemes szabályozni azt, hogy az ügynök napjában hány ügyfelet látogasson meg, vagy egyáltalán mennyivel legyen kapcsolata, s azokkal alkalmanként mennyi időt töltsön. Ezt maga a fejlődő és előrehaladó ügynök dönti el az adott helyzetnek, személynek, területnek az ismeretében. Van, akivel órák hosszat is el lehet beszélgetni, s jó eredménye van; van, akit csak egy-egy pár percre lehet zavarni. Van ügynök, aki futkosni szeret, s így több ezer lélekkel van igen gyenge kapcsolata – de eredményt (megvalósítható gazdasági egység reális tervtanulmányát) mutat fel; míg a másik mindössze 20-30 ember bevonásával éri el ugyanezt. Minden ember különböző, s ez benne a csodálatos. Nem skatulyázzuk be őket felettébb, mint szükséges. Inkább még a szükségest is lazítani kell az idők során, hogy az emberi lélek egyediségében valódi gyönyörűséget láthassunk, élvezhessük azt.
Érzelmi igények
Ha a szellem alapvető elemei szembetalálják magukat más gondolatokkal, vagy azok széles körű megnyilvánulásaival, a gondolathalmazokkal, lelkekkel, akkor a találkozás létrehoz egy mentális hullámot, egy érzelmet.
Itt most azt vizsgáljuk, hogy az emberi léleknek melyek azok az elvárásai e területen, amelyek a további létét, egyensúlyát biztosítják: esetleg a mély Sötét Homályból még emelhetik is – pozitív hangulatváltást, emelkedett éteri állapotot hozva létre számára; amely végső soron segít továbbemelkedni Isten legfelsőbb régióiba, a szellembirodalomba.
Számunkra az érzelmeket anyagi szinten a szív rejti. A szív az, amely a különféle érzelmek hatására különféle módon reagál (dobog), s változtatja meg a vér ritmusát, sőt összetételét, minőségét az egész testben. Hisz a különféle ritmusú vér különféle ritmusban fog légcserét és anyagcserét folytatni a test bármely pontján; így a vér pillanatnyi összetételét is az adott érzelmi állapot fogja meghatározni – még akkor is, ha ezt a tudósok jelenleg még nem veszik elég komolyan.
Rossz vért szülnek a negatív érzelmek; mint a félelem, a harag, a bosszúvágy, az anyagi vágyakozás, az ellenkezés, a hazugság, paráznaság és hatalomvágy. Mi azonban azokra az érzelmekre vagyunk kíváncsiak, melyeknek vére éltető, lüktetése megnyugvást és emelkedettséget idéz elő bennünk. Ilyenkor a szeretet, öröm, béke szívesség, jóság, hűség, szelídség önuralom és mértékletesség munkálkodik bennünk. Egy érdekes számot találunk itt, bűvös számot; a kilencet. E kilenc-féle érzelmet, vagy szellemi gyümölcsöt sorolja fel egyik szent könyvünk, a Biblia. Más leírások épp a pokol platformjait építik kilencszintűre. Ez így helyénvaló, hisz a szeretet piramisa és a pokol tornácai egymásnak tükörképei. Mindegyik pozitív érzelmi erőnek megvan a pokolbeli negatív párja. A kettő között a felszín, ahová mindkettő kiárad, ahol mindkettő kiterjeszti hatalmát. Itt élünk mi, s nekünk kell eldöntenünk, hogy merre indulunk: lefelé, a fortyogó bugyrok felé; vagy a piramis csúcsa felé. Természetesen az anyagi test fizikális adottságai folytán zuhanni igyekszik: mint meredek lépcsőn, kajtat lefelé. De erőfeszítése folytán fölfelé is haladhat. Tehát választania kell; mert a föld megújul, s újra megújul, s ami közte volt, külső döntésre jut: megítéltetik.
A piramis is, a mélyülő platformok is nem azért piramidális szerkezetűek, mintha az egyes érzelmek szintenként egymásra épülnének, vagy süllyednének. Nem! A legszélesebb részeken – az alapokon – még az egyes érzelmek egyenként jelentkeznek, de minden szinten mind ott van. Minél inkább szűkülnek a szintek, annál inkább össze vannak dolgozva ezek az érzelmi elemek, vagy tulajdonságok. A legmagasabb csúcsra az jut, akiben az összes pozitív érzelem tökéletes harmóniában egyesül; értelemszerűen a pokol mélycsúcsára épp az ellenkezője az igaz: a gyűlölet, a harag, a bosszúság, a bosszúvágy, szívtelenség, aljasság, hűtlenség, kegyetlenség és a mértéktelenség, mind-mind tökéletes harmóniába jut. Ez a Fekete Úr.
És most elemezzük ki röviden azokat az érzelmeket, amelyek az ember egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlenek.
Szeretet
A szeretet talán az egyik legkiemelkedőbb érzelem az összes között. Óriási ereje van. A különféle irodalmak is ezzel foglalkoznak a legszívesebben, s a legtöbbet. Az se véletlen, hogy a szeretet piramisának csúcsára képzeljük; úgy gondolva, hogy az összes többi érzelem csúcsaként nyilvánul meg. Ez azonban nem így van. Az előbbi tanulmányban már kifejtettem e piramis miben lévőségét. A szeretet tehát mindenütt ott van, ahol a teremtés létezik. Az tartja ugyanis össze. Ha a gondolat építőkő, akkor a szeretet habarcs a kövek között. Ez persze a többi érzelemre is igaz, csak nem ennyire nyilvánvaló. És persze a szeretet sem lenne képes kifejteni önmagában a hatását, hatalmát, ha a többi nem támogatná.
A szeretet mások jóléte iránt megnyilvánuló önzetlen cselekvő érdeklődés. Ennek legmagasabb foka az istenszeretet. Nem az a szeretet, ahogy mi szeretjük Őt – hisz az Ő jólétével mi nem tudunk törődni – hanem, ahogy Ő szeret minket. Ellát bennünket mindazzal, amire az életünk során szükségünk van. Ezért tehát mi úgy tudjuk kimutatni Iránta megnyilvánuló szeretetünket, ha Róla, Tőle tanulunk meg minél többet, s így teremtésműve egységének fenntartásában tudunk tevékenyen részt venni. Ennek a Kali-yugában (hanyatló korban) a leghatékonyabb módja, ha az embertársainkat tanítjuk istenszeretetre, és egymás iránti szeretetre. Az ehhez való tudást viszont Tőle kell kapnunk, s bölcsen az Ő dicsőségére (s így persze az embertársaink javára) tudjuk felhasználni.
A szeretetnek (és persze a többi érzelemnek is) különféle megnyilvánulási irányait említeném meg. Ezek az irányok: az Isten, az angyalok, az emberek, állatok és növények, élettelen anyagok és az energia, illetve más dimenziók alkotóelemei. A legelső és legfelső irányról jóllehet már szóltunk; mégis itt most azt az alapvető kapcsolatot vizsgáljuk, ami az embertől a felsoroltak felé irányul. Így az Isten felé megnyilvánuló szeretetet imádatnak hívjuk. Ennek gyakorlása közben egy magasabb tudatállapotba kerülünk, és meghajolunk Az előtt, Aki megalkotott bennünket és a körül valókat. Igyekszünk megközelíteni az Ő tudatszintjét, s így közeledünk Felé. Elismerjük Őt legfelső Urunknak, Bíránknak és Vezetőnknek, Tanítónknak. Számot adunk Neki gondolatainkról, érzelmeinkről, tetteinkről; majd pedig igyekszünk mind hatékonyabban Rá figyelni: arra, amit mond, mutat, tanít saját elménken és szívünkön keresztül. Az így megvalósuló kommunikatív kapcsolat következményeként törekszünk arra, hogy ezzel a kapcsolattal, vagyis az Ő akaratának az általunk már megismert részével, összhangban cselekedjünk. Ezt a kapcsolatot a legtöbbünk nem képes közvetlenül megvalósítani. Az ő számukra bocsátja rendelkezésre a Teremtő a szellembirodalmának tagjait; mint az angyalokat, kérubokat és szeráfokat, és más, földről vásárolt emberi lelkek mennyei megnyilvánulásait (mint mennyei papok és királyok). Ők közvetítő szerepet töltenek be Isten és az ember között – természetesen az Isten által meghatározott szisztéma szerint, mindegyik a saját beosztása és képesítése alapján.
Őket is szeretjük, de nem imádjuk – mint napjainkban ez oly népszerű. Őket személyesen csak ritkán ismerhetjük meg eléggé (most még), így igazi személyes szeretet nem alakulhat ki közöttünk. Ez alól Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus a kivétel. Ő valójában az egyetemes, személyes közvetítő Atyja és bármely ember között. Jelenleg ő tarja kézben a mennyei hierarchia egy tekintélyes részét, épp annak érdekében, hogy sokak részvételével előkészítse az új Paradicsomot. Őt módunkban áll alaposan személyesen is megismernünk, mégis őt sem imádhatjuk; csupán a szeretetnek az őt megillető változatával, mély tisztelettel fordulhatunk feléje. Ugyanezt a tiszteletet érezhetjük a Mennyei Birodalom más személyeivel szemben is, akárcsak a földön az emberek között az agapét. Annyiba különbözik viszont az agapétól, hogy a mennyei személyek jóléte tőlünk nem függ; viszont a mienké tőlük annál inkább. Így velük szorosan együttműködve, valójában az általunk megnyilvánuló isteni akarat hatékony működésének adunk helyet – s ezzel fejezzük ki az irántuk megnyilvánuló mély tiszteletünket (és persze az Isten iránt megnyilvánuló imádatunkat).
Vétek volna feléjük imádati aktust gyakorolni (nem is várják el), hisz ezzel kiiktatnánk a legmagasabb szintű szeretetünk végcélját: Istent. A teremtésmű egyes elemeinek az imádata leszűkíti világunkat az imádatunk tárgyának világára, s így felborul számunkra az egyensúly, amely egy örök életre életben tarthat bennünket. Megszűnik, megszakad a kapcsolat Azzal, Aki mindezt nekünk ajándékozhatja. Az Egésznek semmilyen részlete nem képes ellátni bennünket azokkal az áldásokkal, amelyeket az Egész számunkra kínál. Azért vagyunk emberek, mert az Egésznek minden részletéből van bennünk. Ha ebből egyet imádunk: a többitől elszakadunk. Saját magunkat tépjük szét. Ez pedig ellenére van létünk Okozójának, s létünknek is.
Tehát az angyalokat és szellemtársaikat a részünkről a legnagyobb tisztelet övezi, akikről elismerjük, hogy nálunk hatalmasabbak, lényegesen bölcsebbek. Ez a fajta, irántuk megnyilvánuló szeretet igen nagy segítséget nyújthat nekünk abban, hogy az ő, és a mi Istenünket imádva megértsük, és közösen megcselekedjük Atyánk akaratát.
A következő irány, amely felé a szeretetünk kisugározhat: az ember. Arról lesz most szó, hogy hogyan szeretheti az ember az embert. A különféle írások, és a gyakorlat négyféle alaptípusát különbözteti meg ennek. Ezek az agapé, a sztorgé, a fília és az érosz. A görög nyelv csodálatos módon képes ezeket egymástól jól megkülönböztetni.
Az agapé: általános szeretet. Ez azt jelenti, hogy egy ember bármelyik másik ember iránt érezhet ilyet, függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatot ápol vele. Ez az az érzelem, amely leginkább segít egy ügynöknek a gyenge kapcsolatai kifejlesztésében és ápolásában.
A sztorgé: vérrokoni kapcsolaton alapuló szeretet. Mindazok számára áldásos érzés, akik valamilyen fokú, jellegű vérrokoni kapcsolatban vannak egymással. Az ilyen személy iránt – az agapén túl – már nem csak arra érzünk indíttatást, hogy úgymond tiszteletben tartsuk egymást, egymás létjogosultságát; de már vannak bizonyos kötelezettségek is egymás felé. Szülő-gyermek, generációk, közelebbi-távolabbi rokoni (unokatestvér, nagynéni, nagybácsi) kapcsolatok, melyek arra indítanak, hogy egymás jólétének biztosításában tevőleges és folyamatos segítséget nyújtsunk, esetleg anyagilag, vagy erkölcsileg egymástól függjünk.
A fília: forró baráti szeretet. Ezt már kevesebben érzik egymás iránt, mint az előzőeket. Jóban-rosszban egymást segítik, támogatják, vagy együtt örülnek egymás sikereinek, boldogságának; együtt bánkódnak egymás tragédiáján, bánatán. Többé-kevésbé egy életre szóló emberi kapcsolat, de napjainkra egyre kevésbé jellemző.
Az érosz pedig a szeretet legromantikusabb formája. Ez az, amikor a társ szükségletei közül nem elsősorban a fizikális igények kielégítése a cél, hanem a hangulat, az érzelem felemelése, illetve a vonzalom kiépítése annak érdekében, hogy a férfi és női princípium újra és újra egymásra találva: együtt vezessék tovább életüket, kiegészítve egymást; újra eggyé válva, mint rég; s új gondolathalmazokat és szeretnivaló egyedeket hozzanak létre, s neveljenek fel szeretett Istenünk szent szolgálata számára. Ez a szerelem.
Az állatokat és növényeket, vagyis élő környezetünk egyéb biotikai elemeit is szeretnünk kell. Érdeklődnünk kell szükségleteik felől, s közvetve vagy közvetlenül támogatnunk kell azok kielégítését. Ezt nevezzük uralkodásnak. Szeretettel és bölcsességgel kell uralkodnunk élő környezetünk felett, hisz bennünket (illetve a testünket) is az tartja el; így téve egésszé a teremtésműben megbúvó vágyainkat, és az Istennek tetsző szándékunkat.
Az élettelen anyagok szükségletei iránt megnyilvánuló tettleges érdeklődés abban nyilvánul meg, hogy azokat felhasználjuk a élő szerkezet fenntartására, és variációs rendszerének, palettájának szélesítésére, szépítésére (szemünk és Isten szemének gyönyörködtetésére); mindezt úgy, hogy annak harmóniája fel ne boruljon, s ellenünk ne forduljon. Az élettelen anyagi természet szeretete tehát azok bölcs használatában nyilvánul meg.
Utoljára szót ejtünk azokról a dimenziókról, melyekből végeredményben kilépett a lélek anyagi, materiális megnyilvánulása. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, a különféle lelki dimenziókban igen hosszú időt kellett eltöltenünk; s még itt, a materiális dimenzióban is igen sok féle alakot kellett öltenünk, míg eljutottunk a mai formához.
Ezek az elmúltnak hitt korok mind itt vannak bennünk, mélyen eltemetve, vagy körülöttünk láthatatlanul. Ősagyunk legrejtettebb zugaiban képesek vagyunk visszaemlékezni egészen a teremtetésünkig, vagy a süllyedésünk megkezdődéséig. Noha nem magukra a tettekre emlékszünk, de képesek vagyunk fölidézni azokat a bennünk rejlő világokat, melyeken hosszú életünk során végigbarangoltunk. Általában halvány emlékek ezek, mégis mély nyomot hagytak hangulatunk változásaiban, és érzelmeink, jellemünk fejlődésében. Fel tudjuk idézni ezeket; sokszor még ébren is meg tudjuk ezt tenni. A körülöttünk lévő (lélekszikránk körül lévő) test pedig nem ér véget a materiális testünkkel, hisz önmagában az nem létezhetne, ha nem léteznének azok az erők, melyek ezt képesek létrehozni és fenntartani. Ezek a dimenziók a materiálison túl: az asztrális – amely az energiaellátás széles körű megvalósításáért felel –; a kauzális – amely a különféle ok-okozati, logikai összefüggéseket irányítja –; a mentális – amely az érzelmek tárházát üzemelteti hihetetlen finom rezgésekkel –; majd pedig az éteri – amely a szellemi birodalommal áll kapcsolatban, s szellemünk, szellemiségünk jellegétől függően a különféle behatások érzékeléséért, s így a hangulatváltásainkért felel.
Ezeket a dimenziókat is célszerű ismerni és tisztelni; vagyis figyelni a működésükre, hisz ezek mutatják meg számunkra, hogy milyen irányú döntéseket kell hoznunk, s azokat hogyan a legcélszerűbb végrehajtanunk.
Ez az öt alapdimenzió vezet el bennünket az anyag létrejöttéhez, és szakavatott működtetéséhez. Ezeken fölül persze még van hét féle szellemi dimenzió, de azokat nyugodtan a szellemlények hatáskörébe utalhatjuk. Azoktól, azok megismerésétől még (vagy már) nagyon messze vagyunk; még igen hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy azt a szférát jobban megértsük. Azok megtestesülései részben élettelennek tűnő – bár élő – szellemi alkotások, illetve a birodalomban élő szellemteremtmények formájában észlelhetők számunkra.
Öröm
Az öröm egy olyan érzelem, amely a megelégedettséggel, a széppel, a jóval hoz összefüggésbe bennünket. Az az érzés, amely abból fakad, hogy egy tettünknek egészséges, lélekemelő hatása van. Örülhetünk saját, vagy mások sikerének, a kellemes társaságnak, jó híreknek, vagy a szerettünk egészséges, kielégítő életvitelének.
Örülünk, ha felismerünk egy morzsát Isten szándékából, s szolgáljuk vele Őt; ha segítséget kapunk egy angyaltól; ha harmonikusan együttműködünk egy embertársunkkal — különösen a szerelmünkkel –; ha a tetteinkkel jó szolgálatot tettünk állatnak vagy növénynek; ha szép követ vagy fennkölt látványt zárunk a szívünkbe, vagy ha erőtől duzzadunk, s életünk kielégítő.
Vagyis az öröm az az állapot, mikor köztünk és a környezetünk elemei között kölcsönösen éltető és lélekemelő kapcsolat áll fenn, s mindkettőnket arra sarkall, hogy továbblépjünk egymás jólétének munkálása terén.
Békesség
Ez az az érzés, amely akkor alakul ki bennünk, ha alapvetően valamilyen visszatartó feszültség lesz úrrá rajtunk egy teremtett elemmel (vagy épp a Teremtővel) szemben, de mégis arra érzünk indíttatást, hogy ezt a feszültséget ne zúdítsuk a feszültség okozójára. Egy embertársam megsértett (jóllehet, nem annak szánta); én viszont visszafogom magam, és nem éreztetem vele ezt. Ha a Teremtőm egyes tetteim visszahatásaival megmutatja nekem, hogy egykor rosszul döntöttem; hirtelen vágy fog el, hogy hátat fordítsak Neki. De nem teszem, mert felismerem, hogy nem értettem korábbi idevonatkozó tanácsait. Felismervén ezt: a későbbiekben még inkább szeretni fogom Őt.
Megharagszom őrangyalomra, vagy a természet egyik Erejére, mert nem óvott meg, vagy látszólag ellenemre tett; de felismerem, hogy a hibát én követtem el tudatlanságomban, vagy helytelen vágyam óhajtásaként – nem az Erőre haragszom, hanem igyekszem tanulni a leckéből.
A hatóság nem tesz semmit a körülöttem élő tolvajok ellen: mégsem fordulok ellenük, mert megtanulom, hogy saját, alacsony szintű gondolkodásukkal nem képesek visszaszorítani azokat – főleg, ha a hatóság is épp ezt a bűnös, bukott világot szolgálja.
Hiába etetem a jószágot – mégsem gyarapodik; hiába öntözöm és gyomlálom a kertem, mégis beteg – mégsem fordulok ellenük, mert részben a tudásom kevés, részben sokkal szélesebb árnyék ül napjaink élővilágán.
A kövek, vagy a dimenzionális energiák ellen sem fordulok – noha látszólag gyakran ártanak nekem – hisz nem ők tehetnek róla, hogy nem szolgálhatnak engem maradéktalanul.
Béketűrés
Míg a békesség, vagy a békére való hajlás a belőlem esetlegesen áradó rosszindulatot állítja egyensúlyba annak magyarázatával; addig a béketűrés épp a felénk áramló helytelen megközelítést fékezi. Tökéletlenségünk miatt bárkinek oka lehet rá, hogy rosszindulattal viseltessen irántunk akár fizikálisan, akár más módon megtámadjon bennünket. Ezt a fajta ellenszenvet tompítandó, célszerű olyan magatartást tanúsítani, amely barátságosabb színben tünteti fel ellenfelünk indulatát. Ilyen az alázat, vagy a nyugodtság, bölcs ítélőképesség kimutatása. A célunk nem az, hogy feltétlenül megvédelmezzük vélt igazunkat, vagy elhárítsuk a sértő közeledést, hanem annak elérése, hogy az indulat a lehető legkisebb kárt okozza a környezetünknek, s ne üssünk vissza.
Nehéz elsajátítani ezt az alapelvet, melyet a Biblia így fogalmaz: Ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is; vagy Ha elhívnak egy mérföldre, menj el kettőre. Jobb, ha a minket ért támadás vagy megalázás bennünk, rajtunk véget is ér; s így nem okoz fölösleges fájdalmat vagy kárt másoknak, másokban – mintha visszaállnánk, s ellentámadásba lendülnénk, vagy még rosszabb esetben bosszút forralnánk. A mi célunk az építés, és nem a rombolás. Ellenségeink romboltak már eleget, mi viszont véget vethetünk ennek.
Szívesség
A szívesség: jóindulat. A szívből, vagyis érzelmi indíttatásból fakadó tetteket nevezzük szívességnek. Ezeket az indító érzelmeket természetesen az elme és a megtapasztalt következmény együttes hatása indukálja. Kedvességnek is mondjuk. Amikor ugyanis teszünk valakinek az érdekében valami jót, akkor azt nem kényszerből, hanem örömokozásból tesszük. Ebből fakad a boldogság: a szeretet és az öröm terméke, vagyis a szeretet és a szolgálat terméke.
Akkor érezzük szívességnek a gondolatainkat és tetteinket, ha önként, és mások iránti szeretet megnyilvánulásaként tesszük, nem önérdekből, kényszerből, félelemből. Így célszerű szolgálni a Teremtőnket is. Így fogadjuk Fia közreműködését; így szolgáljuk embertársainkat; s örömmel tölt el az élővilággal és az élettelen természettel való törődés, mert megértjük, hogy ezzel azt a tökéletes és varázslatos környezetet igyekszünk fenntartani, amely bennünket körülvesz, bennünk van, és így gyönyörűséget okoz a szívünknek.
Jóság
A jóság fogalma látszólag rokon értelmű a szívességgel. A jó kifejezés ellenben tökéletességre való hajlamot, törekvést jelent. Jó csak az Isten. Ő tökéletes önmagában is – hát még velünk. Jó az az ember, aki törekszik az eredeti isteni tulajdonságok megszerzésére, és azok bölcs gyakorlására. Minden körülötte lévő dologra úgy tekint, mint a Teremtő alkotására, s így saját isteni részére.
A jó, vagy tökéletes továbbá azt is jelenti, hogy épp megfelel annak a célnak, amelyre alkottatott. Ha ettől a céltól elhajol: rossz, bűnös (görögből fordítva: céltalan, céltévesztett). Tehát az ember jó, vagy jóságos lehet, ha törekszik arra, hogy megfeleljen annak a célnak, amelyre őt az Isten alkotta. Minden körülötte lévő dologhoz úgy igyekszik viszonyulni, kapcsolódni, hogy ezzel a tökéletes Egész tökéletes részévé váljon; s megtalálja benne azt a helyet, amelyet számára a Teremtő kijelölt; s ott olyanná igyekszik válni, hogy a rábízott feladatot maradéktalanul képes legyen ellátni.
Így – jóllehet, Istenhez mindenki közvetlenül, vagy Fián keresztül közeledhet – mégis igyekszik betartani azt a hierarchiai láncot, amely összekapcsolja őt Vele; s igyekszik megismerni a szellembirodalmat, s megkeresni benne azt a területet, azokat a személyeket, amelyek az ő munkájának végzéséhez ismeretet nyújthatnak, vezethetik, segíthetik; az emberek közt megkeresi a saját helyét, s nem áhítozik magasabbra, de lentről minden erőfeszítésével igyekszik felkapaszkodni oda. A biotikai rendszernek kikutatja azt a területét, amelyet az Isten rábízott, s bölcs uralmat gyakorol felette. Igyekszik egyre mélyebben megismerni azt, ami a munkájához szükséges. Energia-háztartását, dimenzionális szerkezetét igyekszik úgy uralni, hogy az a leghatékonyabban szolgálhassa őt életvezetésében, Istenhez vezető útján.
Hűség
A hűség ebben a szerkezetben talán nem a legpontosabb megfogalmazás, mégis ebből fogunk kiindulni. A hűség alapvetően az együvé tartozás érzése, függetlenül attól, hogy annak kettőjükre (vagy többjükre) milyen hatással van. Jóban-rosszban együtt lenni – félreérthető lehet. Félreértve legtöbben: a helytelen cselekedeteket, döntéseket is alkalmazzák arra, hogy az egymáshoz hűek. A rossz döntéseiket is együvé tartozva hajtják végre (ám a következményeit már nem együtt élik meg – becsapják egymást).
Ezért helyénvalóbbnak látom, a lojális kifejezést használni. Ez a hűségnek az igazságra épített változatát jelenti. Ez azt takarja, hogy az egymáshoz lojálisak igyekeznek egymást megvédeni a helytelen döntésektől; ám ha mégis így döntenének – hisz mindnyájan hibázhatunk –, akkor annak következményei közt is kitartanak egymás mellett, akár halálig.
Lojálisan kitartunk Teremtőnk akarata és irányítása, imádása mellett abban az esetben is, ha nevezetesen még nem értjük, mit vár tőlünk; vagy épp nem értünk Vele egyet, mert ostoba vágyunk mást diktálna. Lojálisak vagyunk a szellemi birodalom tagjaihoz, még ha néha úgy érezzük is, hogy nem a Teremtő akaratát tolmácsolják, vagy önző módon (esetleg vágyunk ellen) óhajtják felhasználni a Szó erejét. (Természetesen a démoni szót fel kell ismernünk, de az már nem jöhet az égből –, csak a földről, a földből!)
Kitartunk azon emberek mellett – akár alá-, akár fölérendeltségi viszonyban –, akikkel a munkánk, az életünk összeköt; s igyekszünk mindig az igazság fényében viszonyulni hozzájuk. Elöljáróink döntései előtt meghajolunk; beosztottjainkat igyekszünk megvédelmezni az utasításaink esetleges negatív következményeitől; a velünk harcolókban pedig bizalmat gerjesztünk.
Az állatvilág, vagy növényvilág egy-egy területét függővé tettük magunktól: nincs jogunk azt magára hagyni, vagy rosszul bánni velük.
Ha a természettel helytelenül bánunk, kizsigereljük, vagy önző módon széjjelforgácsoljuk: megbosszulja magát. Ebből látnunk kell, hogy felelősséggel tartozunk feléjük, lojálisaknak kell lennünk még a kövekkel, a csillagokkal, a logikánkkal, érzelmeinkkel, hangulatunkkal szemben is.
Szelídség
A szelídség a hirtelenség ellentéte, a megfontoltság következménye. A vágyak – még ha helyes irányúak is –, arra ösztönzik az embert, hogy azonnal, vagy igen gyorsan érje el annak tárgyát, megnyilvánulását. Ehhez azonban sok esetben többszörös dimenzió-ugrások kellenek. Ismeretlenbe ugrani öngyilkosság. „Lassan járj, tovább élsz!”— tartja a bölcs mondás. A vágy kialakulása után szisztematikus és rugalmas terveket kell készíteni annak megvalósítása érdekében; melyekbe először távoli, majd közelebbi részcélokat tűzünk ki. A célokat reálisan járható utakkal, tervekkel kötjük össze. Ez egy viszonylag lassú, de biztonságos folyamat. A terv megvalósítását szolgáló apró lépéseket gyakorolni kell, hogy megszámlálhatatlan számú gyakorlás után mintegy automatikusan tegyük azokat, s így életünkben létrehozzuk a különféle dimenzió-ugrásokon alapuló fejlődést a terv megvalósításának útjában. Ez a folyamat. Ezt nem lehet megkerülni, s olyan lépéseket tenni előre, melyek után később többet kell visszalépni. Nem szabad kettesével venni a lépcsőfokokat, mert fölösleges fáradtságot, kimerültséget okoz, s nem marad idő az egyes helyzetek, állapotok helyes értelmezésére.
Ezeket az ismérveket alkalmazzuk a kapcsolataink kiépítésében és fejlesztésében is. Jóindulatúan, de mégis bölcs tartózkodással közeledünk másokhoz. Magát az Istent, vagy Fiát is ilyen körültekintéssel zárjuk a szívünkbe, ha nem akarunk traumát kapni a ránk zúduló, nagy horderejű igazságoktól. Így kezeljük az esetlegesen ellenünk, életünk, elöljáróink, társaink ellen irányuló ellenséges megnyilvánulásokat. Nem visszaütünk, hanem elgondolkodunk azon, hogyan lehetne Istennek, illetve a Tőle tanult alapelveknek tetsző módon a legoptimálisabban kezelni azokat. Mindenkit a saját személye, egyénisége alapján kezelünk, s nem általánosan elfogadott skatulyákba dugjuk őket. Senkire sincs általános szabály, amit a vele való kapcsolat folyamán alkalmazni lehetne. Alapelvek, vezérelvek és elvek léteznek, melyeknek jó megértése és sok-sok gyakorlása után már biztonságosan lehet alkalmazni a nélkül, hogy szükségtelen szabályozásnak vetnénk alá a kapcsolatot. „Mindent szabad nékünk, de nem minden használ.” – mondja Pál apostol.
A szelídség tehát az isteni elvek helyénvaló és bölcs alkalmazása a kapcsolatainkban. Szabályok csak addig vannak, míg összefogják azt, amit az alapelvek építettek föl. Ahol az alapelveket már jól alkalmazzák, ott már nincs szabály. A Törvény csupán Mester, aki a Hithez vezérel bennünket.
Mértékletesség
A mértékletesség és a szelídség közel állnak egymáshoz – nem véletlen, hogy egymás mellett említtetnek. A mértékletesség a körülöttünk lévő, felénk áramló dolgok megszerzésének, elfogadásának mértékére vonatkozik; annak szab határt. Befogadóképességünk nem végtelen. Csak az Istené az. Meghatározott (egyénenként más és más) mértékben vagyunk képesek befogadni és kiterjedni. Ezeket a mértékeket célszerű összhangba hozni egymással, s célirányba állítani. Akár ismeretet, tervet, célokat, vagy kapcsolatokat, az anyagot tekintjük: minden esetben meg kell tudnunk határozni, hogy mennyi elég belőle ahhoz, hogy személyiségünk egysége, s az igazsághoz való hozzáállásunk ne valljon kárt. Meg kell találnunk azt az optimális mennyiséget és minőséget mindenből, amely az Úton tart bennünket, s töretlenül segíti előrejutásunkat. Nem roppanhatunk össze; nem eshetünk kétségbe; de nem is lazsálhatunk mindaddig, míg a végére nem érünk az útnak, s szerető Teremtőnk azt nem mondja: elég, ne tovább. Ő is csupán akkora teher elviselésére kér bennünket, amennyit feltétlenül képesek vagyunk elhordozni. (Ennél többet csak az ostoba vágyaink miatt hordozunk.)
Gazdasági szabad kapacitás
A lakossági igények tárgyalásának végén elérkeztünk a felderítés másik területéhez, amikor is arra kíváncsi az ügynök, hogy a lakossági igények hogyan, milyen vállalkozások keretében elégíthetők ki, s milyen vállalkozással lehetne abból a Virág-szerkezetnek anyagi hasznot hajtani. Itt több területre osztom a témát, s egyenként fogjuk megvizsgálni azokat. Itt az ügynöknek egy átfogó képe lesz arról, hogy hogyan fektetheti le egy gazdasági ténykedés vázolt alapjait. Ezek a különféle területek:
-- a környező szakértelem;
-- termelőerő;
-- fellelhető anyagi és tárgyi feltételek;
-- jogi lehetőségek;
-- gazdasági érdekeltség és érdeklődés; illetve
-- a gazdasági eredmény eladhatósága.
Kezdjük mindjárt az elsővel.
Környező szakértelem, termelőerő
A gazdasági kutakodás szekciójában az ügynök tehát először is arra keres választ, hogy a környéken miféle érdeklődésű és képzettségű emberekből tevődnek össze a települési közösségek. Feltárja házról házra, emberről emberre, hogy egyáltalán kinek mihez van affinitása, vagy mire képezték ki, jelenleg milyen munkát végez, mihez volna kedve. Ehhez a kutakodáshoz talán az egyik leghatékonyabb eszköz e kérdőív. Ezeket a kérdőíveket a gyenge kapcsolatok segítségével alakíthatja értékelhető információkká, s így dolgozza fel azokat.
A jól kiépített kapcsolatok elég nyitottá teszik az embereket ahhoz, hogy ebben a vizsgálódásban partnerek legyenek. Másfelől pedig maga a kutatás iránya az, amely módot nyújt újabb kapcsolatok kiépítésére, és nyitottá tételére, Virág felé.
Fellelhető anyagi és tárgyi feltételek
Ha kérdőívekkel dolgozunk, akkor ezt a kérdéscsoportot akár az előzővel is lehet kutatni. Itt azonban a feltételeket keressük, amelyek alkalmasak arra, hogy potenciális vállalkozás keretében felhasználjuk azokat. Felkeressük a pénzintézeteket, a vagyonnal rendelkező egyéneket, s bölcs módon kipuhatoljuk, hogy milyen feltételeket tudnának erőforrásaikból Virág rendelkezésére bocsátani. Ez a fajta kutatás igen nagy körültekintést igényel. Nem szabad, hogy bárki azt gondolja, hogy kéregetni akarunk; arra sem adhatunk esélyt, hogy egyes kapzsi uzsorások hatalmába kerüljünk valamilyen meggondolatlan ígérettel.
Körül kell továbbá tekinteni az irányba is, hogy van-e a környezetben olyan megtermelt dolog, amit továbbfeldolgozásra, felhasználásra, vagy akár kereskedésre átvehetnénk, esetleg ígéretet tehetünk némelyeknek erre – bátorítva őket, hogy többet termeljenek, mint eddig.
Jogi lehetőségek
A hivataloknál is be kell kopogtatni – esetleg már vázlatok, lehetőségek felkínálásával – az ügyben, hogy egy-egy bizonyos gazdasági tevékenységnek a jogi hátterét vizsgáljuk. Engedélyek kiadásának módja, ideje, területe, feltételei, rájuk vonatkozó jogi gyakorlatok, s a hozzáértő személyzet terén. Egyéb jogi lehetőségeknek a település más részein is utána kell nézni (tulajdon, bérleti lehetőségek, jogi segítség, vagy irány), s a felbukkanó lehetőségeket regisztrálva tisztítani, biztosítani, pontosítani lehet segítségével a kialakuló gazdasági vázlatokat, jelentéseket, vizsgálati eredményeket.
Gazdasági érdekeltség, érdeklődés
Ebben a témakörben azt vizsgáljuk, hogy a lakossági igényekkel szemben a gazdasági környezet hogyan viszonyul az elképzeléseinkhez. Vállalkozók, termelők, vagy kisebb szervezett gazdasági egységek számára mit jelentene egy-egy új vállalkozás, vagy annak szervezett rendszere. Segítünk-e vele valamely cégnek, kiegészíthetjük-e a tevékenységét, eladhatjuk-e a termékét, vagy mi termelhetünk neki; esetleg kifejezetten gátakba ütköznénk ez irányú erőfeszítéseinkkel. Itt még azt is érdemes megfigyelni, hogy esetleg a környékbeli maffiák hogyan viszonyulnak hozzánk. Eleinte ugyanis nyilvánvaló, hogy sokat tehetnek ellenünk, illetve a környezetünk gazdasági szerkezetével karöltve akár lehetetlenné is tennék, hiábavalóvá tennék minden törekvésünket; s több kárt okozna nekünk, mintha hozzá sem fognánk. Természetesen ezekkel az erőkkel, idővel fel kell vennünk a harcot, s el kell őket takarítanunk közvetlen, majd pedig távolabbi környezetünkből.
E vizsgálódás során azt is meg kell figyelnünk, hogy ezek a gazdasági egységek, vagy más szervezetek milyen viszonyban állnak egymással, s ezeket a kapcsolatokat hogyan tudnánk mi kiaknázni egyéni céljaink javára. Nyílt, vagy zárkózott érdeklődést, vagy érdektelenséget tárhatunk fel ez által, s így a felszín alatt láthatatlan segítségre, együttműködési készségre lelhetünk.
Ezeket a vizsgálódásokat eleinte csak gazdaságilag jól képzett, és határozott fellépésű ügynököknek ajánlom, később azonban minden ügynök elég képzett lesz ahhoz, hogy ezt a kutatási irányt válassza. Végül is minden ügynöknek szüksége lesz ezekre az információkra. Persze ezt úgy is megszerezheti, hogy jól képzett bedolgozókat fizet érte – ha már rendszert épít.
Gazdasági eredmény eladhatósága
Ez a témakör némiképp összefügg a lakossági igények feltérképezésével; csak itt célirányosan történik. Egy már meglévő, vagy megtervezett termék eladási feltételeit tárja fel az ügynök. Megvizsgálja, hogy (akár a fönti adatok felhasználásával) mennyire érdemleges, fizetőképes kereslet van jelen az illető termékhez. Vizsgálandó továbbá ez a kérdés azok esetében is, amit lakossági igényként a legvalószínűbbnek ítélünk a gazdasági vállalkozás tárgyává tenni. Vizsgáljuk, hogy milyen áron, milyen gyakorisággal, és milyen miliőnek adható el az esetleges termék (legyen az fizikális, vagy szellemi jellegű). Ezeket az eredményeket majd nyilván össze kell vetni a gyártás, vagy más tevékenység költségvetési profiljával – s ennek alapján segíthető ’b’- ügynök döntése.
Kiaknázható gazdasági lehetőségek
Ez alatt a címszó alatt elsősorban nem a környezetet értem, mint inkább Virágot. Igen, az ügynöknek nem csak a szervezetünk közelebbi és távolabbi céljaival kell tisztában lennie, hanem belső erőforrásaival, lehetőségeivel is. Így folyamatosan tájékozódik arról, hogy munkájához mi az, amit Virágtól megkaphat, s mit kell neki behoznia annak érdekében, hogy tervezett, vagy elgondolt vállalkozásait nyélbe üthesse. E kérdés megtárgyalását a következő témakörben fogom megejteni:
-- termelés;
-- kereskedés, elosztás;
-- szolgáltatás;
-- környező gazdasági egységek átszervezhetősége.
Termelés
Termelésnek nevezzük azt a folyamatot, amikor bizonyos anyagokat átalakítunk, s így ennek hasznos végtermékét, vagy résztermékét kapjuk. Ezt aztán eladjuk, vagy továbbfeldolgozásra továbbítjuk.
Ehhez szükséges az az anyag és információ, amelyet át akarunk alakítani, vagy ki szeretnénk termelni. Ennek a helye a legkevesebb esetben esik össze a feldolgozás, a termelés helyével. Tehát el kell juttatni oda. A kettő között a lehető legkisebb távolságot célszerű tartani, s ehhez a legoptimálisabb szállítóeszközöket kell használni. Szükség van olyan helyre, ahol maga a termelés folyik, s annak nyersanyagát fogadja, tárolja, illetve a végeredményt tárolja, s előkészíti szállításra, feldolgozásra. Ennek a területnek a kiépítése a leglényegesebb. A helyet fel kell építeni, bérelni, vagy venni lehet. Ehhez általában igen nagy pénzösszeg szükséges, melyet vagy saját forrásból, vagy olyan pénzintézeti tranzakciókból lehet fedezni, amely mellett biztonságosan felépíthető és üzemeltethető a tevékenység. A munkához energia, szállítóeszköz, jogi szféra és dolgozók, szakértők szükségesek. ’a’- ügynöknek mindezekről el kell döntenie, hogy honnan szerezhetők be, s milyen feltételekre építhető a vállalkozás.
Kereskedés, elosztás
Az ’a’-ügynök elosztási tevékenységgel nem igen foglalkozik, -- hisz ez számára és Virág számára nem hoz hasznot –, később viszont a kommunában, a kísérleti telepen már így fog mutatkozni a tevékenység.
A kereskedés lényege, hogy bizonyos félkész, vagy késztermékeket felvásárolunk, és bizonyos helyen a lakosság, vagy más továbbhasználó számára eladjuk. Ehhez tehát szükséges a kereskedés alapjául szolgáló áru, szállítóeszköz, eladóhely (rögzített, vagy mozgó, esetleg virtuális jellegű), pénz, emberek és jogi támogatás.
Szolgáltatás
Szolgáltatás alatt azt értjük, amikor másoknak anyagi juttatás fejében segítünk használni általuk megvásárolt dolgokat, vagy azokat karban tartjuk, tisztán-rendben tartjuk. Lehetnek ezek fizikális, energetikai, vagy virtuális dolgok, esetleg szellemi termékek. A szolgáltatás legnagyobb hasznot hajó területe manapság az informatika, és az ingatlanpiac (a fegyverpiac, a kábítószer- és prostitúció-hálózatok kiépítését meghagyjuk a Maffiának, a Jakuzának és társszervezeteinek). Napjainkban a szolgáltatás oly széles körű tevékenység, hogy ezt jó jövedelmezőséggel még a kísérleti telepeken is végezni fogjuk. A Paradicsomban természetesen már nem lesz rá szükség. Minél több féle tárgyat és információt használunk, annál kevésbé értünk hozzájuk: tehát külön szakemberekre van szükség ahhoz is, hogy eligazodjunk köztük, hát még, hogy használjuk, fenntartsuk, javítsuk.
Ez az a terület, amihez a legkevesebb befektetés szükséges, s a célirányos ismereten túl a legkevesebb általános jellegű, magas szintű ismeret szükségeltetne hozzá. Csupán egy kis területen kell nagyon okosnak, ügyesnek, hatékonynak lenni. Ehhez tehát elsősorban ember, munkaerő kell. A munka alapját képző anyag többnyire a felhasználó birtokában van, így azzal a szolgáltatónak nincs anyagi kapcsolata; jogi is csak annyi, hogy vigyáz rá, és felel érte, míg dolgozik vele. Munkájához kisebb költségvetésű eszközökre és anyagokra van szüksége.
Tehát valószínű, hogy tevékenységeinket egy-egy területen célszerű ezzel a gazdasági formával kezdeni, de mint látjuk, olyan széles körű, hogy nyilván ezzel is tetőzzük.
Környező gazdasági egységek átszervezhetősége
Gazdasági tevékenységünk természetesen nem ragad le annál az esetnél, amikor csupán egy-egy új egységet építünk fel, és üzemeltetünk. Komoly erőforrás és alapanyag lehet számunkra a környező gazdaság. Korábbi alkalommal már tüzetes vizsgálódásnak vetettem ezt alá. Ez alkalommal az ügynök arról igyekezzen képet nyerni, hogy szükség esetén hogyan, milyen irányba lehetne átszervezni meglévő, működő gazdasági egységeket, szervezeteket úgy, hogy azok a továbbiakban Virágnak hozzanak jövedelmet, és ne rombolják, fékezzék, gátolják azt. Széles palettája van annak, hogy egyes gazdasági egységeket, vagy szervezeteket hogyan lehet hatékonyan a szolgálatunkba állítani (nekünk termeljen, szolgáltasson, megvásároljuk, és ráépítsük az elképzeléseinket, hatékonyabb munkabírásra ösztökéljük, anyagilag egymást injektáljuk, és más együttműködés keretében közös célért dolgozzunk), s így felvirágoztatni azt is, Virágot is. Idővel természetesen teljesen a hatásunk alá kell vonni. Hisz a mi távlati célunk egy idő után elválik az ő kizárólagos profit-orientált céljától, s így már zavaró lehet az együttműködés. Vigyázat! Ez nem testvéri, vagy baráti együttműködés, hanem átmeneti jellegű. A két cél közti különbség előbb-utóbb mindenképpen feszültséget szít kettőnk között, s mivel a mi célunk távlatibb, és az Igazság felé hajt bennünket: célszerű lesz bölcsebb hatalmat gyakorolni az állatvilág fölött.
’A’-ügynöki utánpótlás és rendszerépítés
A Virág-rendszer egyik sarkalatos pontja, hogy folyamatosan fejlődnie, és emelkednie kell. Az utóbbi kettőt az ügynök-felépítés biztosítja. A fizikális bővítés viszont az ’a’-ügynök vállát terheli. Az ’a’-ügynökök akarva-akaratlan, de egyre több, és több embert ismernek meg, s ennek következtében egyre több, és több segítőnk, majd társunk lesz. A többi ügynök jórészt már csak a belső szerkezet folyamatos átszervezésével, vagyis a szervezet tagjaival foglalkozik. Ettől függetlenül persze az ő múltbéli tapasztalatuk válik legalkalmasabbá arra, hogy oktassák azt az ’a’- ügynököknek, s kiképezzék őket azok hatékony alkalmazására.
Ezt a kapcsolat-felvételi rendet többféle szerkezet formájában lehet alkalmazni. Most néhányat közelebbről megmutatok, de a munkálatok során természetesen még más hatékony megoldások is számításba jöhetnek.
Egyedi utánpótlás-képzéssel: – Ez azt jelenti, hogy az ügynök a gyenge kapcsolatai, vagy szisztematikus területbemunkálása révén rábukkan olyan érdeklődőkre, akikről úgy véli, oktathatók a rendszer titkaira. Ezért őket személyesen, rendszeresen felkeresi, s személyre szóló oktatásban részesíti őket. Ehhez alaptankönyvül ezt a könyvet használja, vagy saját oktatási programot építhet fel terv szerint, vagy spontán. Az a fontos, hogy az érdeklődő kérdéseinek megválaszolásán keresztül építsük fel elméjében, majd pedig a szívében azt a tendenciát, amelynek követését később megkívánhatjuk tőle. A legtöbb ilyen érdeklődő egyben kreatív is; így az általuk felvázolt javaslatokat is célszerű figyelembe vennünk, s lehetőség esetén akár át is ültethetjük a gyakorlatba. Az ilyen érdeklődőkkel később el lehet jutni arra a szintre, amikor már bizonyos részfeladatokat rá lehet bízni. Vigyázat! Ők még pénzt remélnek a munkájukért. Ezt a pénzt ugyan ők keresik meg maguknak, de ha olyan részfeladattal látjuk el őket, amelynek során ők nem tudnak pénzt tenni az asztalra, akkor ideiglenes bedolgozóként kell tekinteni őket, s mint ilyet: anyagilag honorálni célszerű. Ha ez az állapot állandósul, akkor őket a továbbiakban munkás kategóriába kell sorolni.
Azonban, ha túlemelkedik ezen, s kereskedő – vagyis ügynök – lesz, akkor ez irányba tovább kell képezni. Az ügynökségi kaszt mindig a felderítő tevékenységgel kezdődik. Az ügynök először sohasem a belső rend átszervezésével, hanem az alapok megerősítésével kezdi munkáját. Ez a saját kapcsolatainak a kiépítésében, és hatékony felhasználásában mutatkozik meg, s majdan azok közreműködésével felépített gazdasági egységek üzembe helyezésében csúcsosodik ki.
Akik több emberrel vannak kapcsolatban, azok több ember képzésével is foglalkozhatnak egyszerre, vagy az egy időben hatókörbe vont érdeklődőkből egységes csoportot alkothat. Ennek előnye, hogy a képzés szisztematikussá, rendszerezetté tehető, egyszerre több emberrel is meg lehet tanítani ugyanazt; hátránya viszont az, hogy mindez elveszíti személyiségi varázsát. Nincs rá mód, hogy mindenkit a saját érdeklődésének irányából közelítsünk meg, s így egyeseket hatékonyabban, célirányosan, személyreszabottan oktassunk a titkokra, s képezzük ki a végzendő munkára. A csoport tagjai hamarabb morzsolódnak. Viszont ők egymást is tájékoztatva (vagyis az érdeklődők saját gyenge kapcsolatait értesítve) szinte magától fog nőni a csoport; így viszont a lemorzsolódás nem okoz érzelmi űrt.
A lineáris utánpótlás azt jelenti, hogy egy-egy ügynök egy-egy érdeklődővel tart szoros kapcsolatot, s kiképzése során előbb megtanítja neki az újabb hatékony kapcsolatfelvételt. Majd pedig az is erre a képzésre irányítja a fő figyelmet. Majd mikor az érdeklődőnek is van már érdeklődője, akkor helyezi át a hangsúlyt a képzés további részére. Az érdeklődő is így tesz. Természetesen egyenként két-három érdeklődővel is lehet így dolgozni (többel már csak magasabb szinten lehet a munkát átlátni), s így egyfajta küllőszerkezet alakul ki, amely újabb küllőket épít (fa-lomb szerkezet).
Általában a piramidális csapatépítés a leghatékonyabb, de a legtöbb odafigyelést, koncentrációt igénylő szervezeti felépítés is. Nehéz. Ezért eleinte nem is célszerű mindjárt alkalmazni; csak, majd ha már eléggé ismerjük az emberi viselkedési módokat, jó emberismeretre tettünk szert. Lényege a következő (az előző lineáris és lombszerkezetnek egy tökélyre fejlesztett változata): Egy ügynök csoportos képzés keretében legfeljebb 10-12 érdeklődővel tart folyamatos kapcsolatot. Azokat kiképzi közel egyenlő mértékben az általános és célirányos ismeretekre, és a rendszerépítés alapvető ismereteire. Ezekből elméletben és gyakorlatban is sikeres vizsgát tesznek. Azután komoly segítséggel ők is megalapítanak egy ilyen 10-12-es csoportot, s részben maguk, részben elöljáróik közreműködésével, segítségével hasonló módon képzik, és oktatják azokat, mint ahogy velük tették. Természetesen rugalmas változtatások alkalmazhatók, amennyiben azt megfelelő módon megbeszélik elöljárójukkal. Az ő céljuk is ugyanez ezzel, mint velük ’a’- ügynöknek. Mindezek közben természetesen végzik az általuk tanultakkal összhangban, a gazdasági felderítési munkát is. Tudjuk, hogy mindezért javadalmat csak akkor kap, ha a ’b’- asztalra letett anyagból ’c’- ügynök céget, vállalkozást épít, s ’d’ üzembe helyezi. Ettől függetlenül, amennyiben az ’a’- jelentést letették ’b’ asztalára, már ügynöknek: ’a’- ügynöknek minősülnek. Az ’a’- piramis bármely pontján lévő ügynök ’b’ asztalára tesz le jelentést (nem ’a’- elöljárójának!). Addig azonban, míg erre nem alkalmas, csupán elöljárójának bedolgozója, vagy vele feles ügynök. Amennyiben már jelentett ’b’-nek, az ő javadalmazásába számít (ha valóra válik). De a piramis állandósulhat úgy is, hogy csupán a csúcsán áll ügynök – a többi platformon pedig az ő bedolgozói, részbedolgozói állnak. A bedolgozókat többnyire személyhez kötötten az adott személy fizeti saját belátása szerint. A piramis viszont úgynevezett piramidális javadalmazásban részesül. Az ’a’-ügynök a megvalósult jelentései alapján a jutalékot a piramis csúcsán lévő vezető kapja. Ebből a következő módon fizeti a platformokat. Mindenki regisztrál a platformok szintje szerint. A legfölsőbb platform (vagyis a csúcs) kapja a jutalék 10%-át; a 90%-ot pedig a többi. A következő platform ismét leveszi a maradék 10%át; a többit pedig lejjebb bocsátja. Így tesz a többi platform is, majd a maradék összeg a legalsó szinté. Ez a szisztéma természetesen csak a piramis érdemleges tagjaira vonatkozik, vagyis akik vizsgáztak elméletben és gyakorlatban – vagyis a vizsgaeredményük már ott van a ’b’- asztalon. Ennek alapján oktatójuk elismeri őket ügynökként. Az érdeklődőkre és tanulókra ez nem vonatkozik. Őket bárki személyesen, vagy csoportosan bedolgozóként fizetheti (saját jutalékából), de a piramis tagjaiként nem kezelhető. Az eddig lefektetett sémához természetesen az kell, hogy a piramisban tevékenykedő ügynökök a jelentéseiket, részjelentéseiket a piramis csúcsán keresztül juttassák el ’b’-hez. Azonban, ha valaki közvetlenül kíván jelenteni, akkor ezzel kiválik a piramisból, de így magával viszi a saját felépített kis piramisát (piramis a piramisban). Ezt megbeszélve csúcs-elöljárójával: vegyesen is művelheti. A korábbi jelentései után még piramidális jutalékot kap (föntről), a továbbiakért viszont az új piramis csúcsaként működik közre Virág munkájában. Minden ’a’- ügynöknek érdeke, hogy minél hatékonyabb piramist építsen fel, hiszen a továbbiakban az fogja biztosítani számára a feldolgozandó anyagot, amelyből jelentéseket készíthet. Tehát a piramis tagjai úgy is közreműködhetnek a munkában, mintha bedolgozók lennének, de piramidális juttatásban részesülnek. A piramisépítés tehát akkor előnyös, ha a gazdasági egységeket már sorozatban lehet gyártani, vagy fejleszteni. Ezek a piramisok természetesen a későbbiek során is megmaradhatnak mindaddig, míg értelmük van, vagy szükség van rájuk. Vagyis a ’b’- piramishoz ’a’- ügynökké nevelhető érdeklődőket kell toborozni. A ’c’-hez b’-t és így tovább. A felépítés és javadalmazás, valamint a játékszabályok, vagyis inkább a működési elvek ugyanazok, csak mindig magasabb mértékkel mérve.
A piramidális és lineáris szerkezet érdekes módon való ötvözéséből fejlődött ki egy érdekes rend: a McDonald’s-módszer. Ennek kényege abban áll, hogy ’a’-ügynök maga köré gyűjt egy 10-12 fős érdeklődő csapatot, melyet kiképez, és elméletben-gyakorlatban kipróbál. Ők ügynök-jelöltek (vagyis már jelenthetnek is), vagy ügynökök (már jelentettek). Ezután változik a dolog. Ezzel a csapattal, miközben ők végzik a felderítő munkát, s jelentéseket küldenek ’b’-nek az eredeti ügynök összetoboroz egy újabb 10-12 fős csoportot. Ezt már együttesen képzik ki, s vizsgáztatják; s közülük (de inkább az eredeti csapatból) egy már önálló jövedelemmel bíró ügynököt helyez az élére, hogy azok leválva, újabb csapatot kezdjenek építeni. A különféle csapatok egymással csak látszólagos, gyengén szervezett alá-fölérendeltségi viszonyban állnak. A csapatok önálló csapatmunkát végeznek, s a szerzett javadalmat egymás közt úgy osztják meg úgy, hogy a vezető ’a’-ügynök a kapott összeg 10%-át tartja meg, a többit egyenlő arányban elosztja a vizsgázott és elismert tagok között. A csapat akkor válik szét, ha már mindenki képes ellátni a feladatát. Természetesen a felvétel és a kiképzés folyamatos is lehet; s ha összegyűlt egy önálló munkára képes csapat, egy vezetővel az élén leválik. Ezzel biztosítható a belső morzsolódás pótlása is. A különféle csapatok és csoportvezetők egymással anyagi függésben nincsenek, viszont egy-egy csoport minél több másik csapatot képez ki, és küld útjára, annál nagyobb tapasztalatot szerez munkája végzéséhez, s így értelemszerűen nő a jövedelme. A csoportok, és csoportvezetők közt csupán erkölcsi függés van. Tiszteljük kiképzőinket, illetve azokat, akik több csapatot képeztek ki, és bocsátottak útjukra, mint mi. Felnézünk rájuk, s igyekszünk a későbbiekben is tanácsot, segítséget kérni tőlük, ők szívesen segítenek nekünk. Időnként összejönnek a csapatok, hogy tapasztalatot cseréljenek, s fenntartsák korábbi jó viszonyukat. Családias hangulat alakul ki közöttük. Ez a módszer továbbvihető a legfelsőbb ügynöki régiókba. S a legmagasabb fórumokon is ott a helye. Idővel a kísérleti telepek vezetősége is ilyen csapatokból jöhet össze – ott persze már anyagi javadalmazás nélkül.
Végül ejthetnénk még néhány szót arról, hogy ezeket a szerkezeteket leggyakrabban keverhetjük egymással. A piramisokban nyugodtan helyet foglalhatnak más szerveződések. Ha azok a piramist szolgálják – a csúcsügynök önálló jogi személyekként elismeri őket, s javadalmazásában számol velük. Ha azonban egy piramis belsejében szolgáló önálló személyt (vagy jogi személyt) szolgálnak, akkor a csúcsügynök csupán az önálló ügynökkel számol; az általa felépített csapatokat, vagy egyéb szerveződéseket az azokra vonatkozó elvek alapján veszi figyelembe. Egy-egy szerkezeten belül egy-egy ember többféle módszert is kipróbálhat egyszerre; vagy eleve nem képes úgy együttműködni a szervezettel, mint a többi – bár munkájával az illető rendet szolgálja. Mivel nem szabályozzuk ezeket a szervezeteket sem, így körültekintően, és bölcsen kell figyelembe venni ezeket a mellékhajtásokat. Sok kedves és hasznos tevékenységet folytathatnak, s jól alkalmazható tapasztalatokkal szolgálhatnak. Nem megtámadni kell őket, hanem hasznos módon beépíteni a meglévő szerkezetbe.
A kapcsolatépítés öt lépése
Kapcsolatépítésnek nevezzük azt a hasznos tevékenységet, amikor egy-egy emberrel beszélgetést kezdeményezünk. Kölcsönösen figyelve egymás szavaira, érzelmeire, gondolataira, elképzeléseire, vágyaira, terveire; megfigyelhetjük, hogy milyen közös ponton tudunk egymással újra, és újra visszatérő beszélgetésbe bocsátkozni, hogy az mindkettőnk számára építő legyen. Senkire sem erőltetjük rá saját gondolatainkat, akaratunkat. Viszont taníthatjuk olyan dolgokra, amelyek nekünk fontosak, vagy megfigyelhetjük, hogyan viszonyul az új ismerethez: közelebb kerülünk-e ez által egymáshoz, vagy eltávolodunk. Természetesen mi is, jó odafigyeléssel, sokat tanulhatunk tőle, amit a későbbiekben felhasználhatunk úgy a munkánkban, mint az életünkben.
A kapcsolatépítésnek öt alaplépését célszerű betartani a hatékony kialakítás, és a tartós megőrzés érdekében.
Bemutatkozás alkalmával a nevünkön túl röviden beszélhetünk arról, hogy mivel foglakozunk, vagy miben hiszünk. Ez az alkalomhoz mérten lehet rövidebb, vagy hosszabb lélegzetvételű. Nem szükséges egy percen belül a tárgyra térni. Célszerű előbb inkább jól megismerkedni egymással.
A beszélgetés alkalmával már kétféle szándék vezérel bennünket. Az egyik, hogy ellássuk beszélgetőpartnerünket bizonyos információkkal abból a gondolkodásmódból, ahogyan Virág, vagy mi gondolkodunk az adott témáról (gazdaság, vallás, társadalom, emberi kapcsolatok, vagy épp a munkánk). Kérdésekkel puhatolózunk a felől, hogy neki mi a véleménye az adott témáról, mit tud róla, hogyan viszonyul hozzá, egyáltalán érdekli-e. Ezzel egyúttal őt is közelebb juttatjuk ahhoz, hogy kezdje megérteni közeledésünk okát.
A téma bemutatása alkalmával már konkrétan a munkánkról tájékoztatjuk; olyan hasznos ismérvekkel látjuk el, amelyek alapján a következő fázisban már viszonylag határozott döntést fog tudni hozni. Az alkalomhoz és a bevezetőhöz kapcsolódva röviden, tömören tájékoztatjuk arról, hogy milyen munkát végzünk – vagyis, hogy egy gazdasági rendszert építünk fel, mely a távlataiban komoly hatást fog gyakorolni jelenünk gazdasági szerkezetére, és az emberiség erkölcsi hanyatlását meg fogja fordítani, s az süllyedés helyett emelkedni fog.
A téma felajánlása alkalmával közöljük vele azokat a lekövetkeztetett tényeket, melyek az ő, ilyen irányú alkalmasságáról tájékoztatják őt, s megkérjük, lépjen velünk szorosabb kapcsolatba, segítsen nekünk, működjön együtt velünk, vagy dolgozzon nekünk. Ezt a felkérést alátámasszuk azzal, hogy hogyan gondoljuk őt alkalmasnak erre, miből következtetünk rá, s mire viheti ő közöttünk.
Nagy valószínűséggel nem fog erre a felkérésre azonnal pozitívan reagálni, de nem is várjuk el tőle. Ha azonnal reagálna, sem biztos, hogy komolyan gondolja. Időre, gondolkodásra van szüksége. (Ez persze inkább csak a munkatársi együttműködésnél van így; az egyéb gazdasági felderítés esetén az adott információk általában eléggé megfelelőek, de ezt is további találkozókkal finomítani, bővíteni lehet.)
Tehát következik a reheash, vagyis az árutöbbszörözés. Függetlenül a hozzáállástól – lehetőséget kell keresnünk arra, hogy mi továbbléphessünk, és további pozitív kapcsolatokat építhessünk fel. Tehát (a merev elutasítást kivéve) először is vele kell keresnünk a lehetőséget a további, újabb beszélgetésekre a témával kapcsolatban, amelynek során újabb, és újabb ismeretet nyújthatunk neki, oktathatjuk (s mi is tanulhatunk tőle); illetve megkérdezhetjük, hogy tud-e olyan valakit, akihez bátran fordulhatunk a témában. Vagy őt, magát kérjük meg, hogy saját erős és gyenge kapcsolatait felhasználva tudakozódjon a témát illetően közöttük; s megbeszélt időpontban felkeresve őt, számoljon be nekünk kutatásai eredményéről.
Végül pozitív reagálás esetén természetesen szisztematikus oktatásnak, képzésnek vetjük alá az illetőt, vagy a felderítés ügyében lehetőséget nyitunk az ő újbóli és rendszeres meglátogatása felé.
Ne felejtsük el, hogy három féle célból keressük fel kapcsolatainkat:
-- a gazdasági környezet különféle elemeiről gyűjtünk információkat;
-- bevonjuk a munkába;
-- illetve oktatjuk őt, s magunk is tanulunk tőle.
A kapcsolatépítés módjai
Miután beszéltünk a kapcsolatépítés céljáról, lépéseiről, szerkezetéről; beszéljünk most azokról a technikai módszerekről, amelyek keretében ezt hatékonyan megtehetjük.
Erős kapcsolatoknak nevezzük azokat a kapcsolatainkat, amelyeket a három erős szeretettípus köt hozzánk. Ezek a szerelem, a barátság és a vérrokonság. Ezek alanyait általában ismerjük annyira, hogy tudjuk, érdemes-e őket ilyen irányú közeledéssel zavarni. Jó, ha a szerelmünk, barátaink e dologban mellettünk állnak. Őket már természetszerűen mi választottuk magunknak, vagy fogadtuk őket keblünkre – nyilván hasonló irányú gondolkodásuk, vagy érzelemviláguk miatt. Ha nem így van, akkor valószínűleg komoly hibákat követtünk el az életünkben, melyeket jó minél előbb kiküszöbölni. A vérrokonokkal más a helyzet (bár őket a Teremtő helyezte az életünkbe, s bennünket az övékébe). Mindazáltal ebben az ő szerepük általában nem olyan jellegű segítség, mint amilyet a mi vágyunk elkíván. Az ő szerepük – a tapasztalataim szerint – legtöbb esetben az, hogy az ő folyamatos ellenérzésük, ellenkezésük, szembehelyezkedésük (ritkán jó értelembe vett védelmük, szeretetük), megtanítson bennünket arra, hogy a döntéseinket hogyan kell meghoznunk, s hogyan kell azt kiviteleznünk, hogy az senkit se bántson, senkinek se okozzunk nagyobb kárt, mint amilyet maga az Isten kiszabott nekik. Tettünkkel látszólag mindenképp kárt okozunk nekik, de saját bosszúvágyból semmiképp sem tetézhetjük azt. Ezzel ugyanis a saját előrejutásunkat is gátoljuk. Ez a próba célunk elérésében. A legnagyobb gátat mindig a család szokta alkotni, mégis szeretettel kell velük együttműködni, s el kell érnünk azt a célt, amit helyesnek vélünk (mert az Isten helyezte elénk). Ettől válunk emberekké, s ettől fogunk lélekben és szellemben egyre feljebb és feljebb emelkedni. Míg ezt az egyensúlyt nem találjuk meg, addig maga a Teremtő fog jogosan visszatartani a kitűzött cél elérésétől, hiszen az valójában ajándék a helyes emberi életvitelért.
A gyenge kapcsolatok a szeretet negyedik fajtáját képviselik: az agapé-t. Ezt az általános emberi szeretetet érezzük (kéne, hogy érezzük) bármely embertársunk iránt. Természetes, hogy akik már közelebb állnak hozzánk, azok iránt erősebben, míg azonban a kevésbé közelállók iránt gyengébben érezzük ezt. Ennek kimunkálásán kell fáradoznunk. Valójában egy-egy gyenge kapcsolatnak a kiépítése és fenntartása által az a célunk, hogy annak képviselőjét barátunkká tegyük. Tehát eleve így állunk hozzá. Természetesen ezt csak nagyon kevesen fogják megközelíteni, de minél közelebb kerülnek ehhez a szinthez, annál könnyebben, szívesebben fogunk egymással a későbbiekben együttműködni. Gyenge kapcsolatokat természetesen több féle módon is kiépíthetünk. A lényeg azonban az, hogy velük személyes beszélgetési, vagy más gondolatcserés módon rendszeresen érintkezzünk egymással. Ez mindkettőnknek hasznára válik. Ez sohasem lehet egyirányú.
Ahhoz, hogy ilyen kapcsolatot felépíthessünk, s a segítségükkel egy-egy kis világot alkothassunk, használhatjuk napjaink modern eszközeit is. Ezt azonban általában csak figyelemfelkeltésre célszerű felhasználni. Ezek által gyenge kapcsolatok, barátságok, jó munkatársi vagy informatív kapcsolatok nem fognak kiépülni. Ahhoz, hogy kapjunk: adnunk is kell. Önmagunkat. A társaságunkat, a meghallgatásunkat, tanácsainkat, odafigyelésünket, esetleg tettleges törődésünket, segítségünket kell felajánlani. Különben a kapcsolat egyoldalúvá válik, s homályba vész, ahonnan származott. Vitakérdésekkel fel lehet hívni magunkra a figyelmet, amelyben akár az öt lépést is megléphetjük.
A jelentkezőket lehet telefonon, levélben, e-mailben, vagy személyesen fogadni. Az utóbbi a cél. A többi mind csak átmeneti megoldás. A személyes beszélgetést semmi sem helyettesítheti. Mi nem információt gyűjtünk, hanem az emberi világot szolgáljuk. Nem az adataikra van szükségünk, hanem rájuk, a személyükre. Így minden technikai megközelítésnek a személyek találkozása a célja.
A célzott levél már személyesebb jelleget ad a megközelítésnek, de az is csupán az egyéneknek egy minimális részét ütközteti egymással. Szinte csak figyelemfelkeltésre szolgál. Más a helyzet azonban akkor, ha olyanokkal levelezünk, akikkel már korábban jól megismerkedtünk. Ez esetben is csak akkor célszerű ezt a módszert alkalmazni, ha a távolság, vagy más gátló tényező miatt a személyes jelenlét lehetetlen.
A nyilvános előadás egy olyan formája az ismerkedésnek, amikor egyszerre több embert szólítunk meg, s mutatjuk meg a munkánkat nekik. Hasznos figyelemfelkeltő, ám nincs meg az a varázsa, hogy általa az egyének szívéhez közel kerüljünk. Az előadást úgy célszerű tervezni, hogy abba a hallgatóságot is be tudjuk vonni, s így mód nyíljon legalább némelyek közelebbi megismerésére. Nem csak az a célunk, hogy magunkat, vagy a munkánkat reklámozzuk, hanem hogy megismerhessük emberi környezetünket: azokat, akiket, és akikkel mindezt végezzük. Az előadások végén, vagy utána mindenképpen lehetőséget kell nyitni a hallgatóság tagjai számára, hogy személyes kapcsolatba léphessenek velünk.
Mint említettem, mindenféle módszernek az a célja, hogy egy-egy emberrel megismerkedhessünk, s kapcsolatunkat a Virág által felvázolt irány felé kalauzoljuk, miközben ő is (a beszélgetőpartner) egészséges hasznot merít építő, fejlődő kapcsolatunkból. Tehát idegen, eddig ismeretlen emberekkel is kiépíthető ez a kétoldalú kapcsolat, s ily módon ők már a gyenge kapcsolatainkat fogják erősíteni.
A telefon szintén egy olyan technikai eszköz, amely ugyan lehetőséget nyújt az azonnali reagálásra, mégis azt célszerű elérni a segítségével, hogy mindenképpen személyes kapcsolat alakuljon ki belőle.
A kérdőívek óriási lehetőséget nyújtanak abban, hogy okot találjunk arra, hogy ismerősöket és idegeneket egyaránt megszólíthassunk. Az előbbiek által kiépítjük, az utóbbiak segítségével pedig erősítjük a kapcsolatainkat. A kérdőíveket általában egy jól körülhatárolt téma keretében fogalmazzuk meg, hogy azok eredményei alapján néhány rokon jellegű kérdésre választ találjunk a felderítési munkálataink során. Ennek kitöltése is szükségszerűen magával hozza, hogy munkánkról röviden beszéljünk, s további lehetőséget lássunk, láttassunk a közös együttműködésben, vagy egy szorosabbra fűződő emberi viszonyban.
A szisztematikus területbemunkálást a kérdőívekkel a hónunk alatt is végezhetjük. Lényege, hogy kijelöljük magunknak (vagy központilag kijelöltetünk) egy területet, amelyben van néhány száz család. Őket utcáról utcára, házról házra meglátogatjuk egy bizonyos témakör felhasználásával. Mindenkivel csak egy rövid ideig beszélgetünk a témáról úgy, hogy az öt lépés rövid változatát alkalmazzuk. Mindenkinél nyitva hagyjuk a lehetőséget, hogy egy más jellegű témával kapcsolatban egy-két héten belül újra meglátogathassuk. Ezt – mint írtam – kérdőívek kitöltésével is egybeköthetjük, de időről időre mind a három alaptevékenység érdekében újra, és újra felkeressük őket. Az így kialakított kapcsolatok lehetővé teszik számunkra a témák szerinti csoportosítást – a továbblépés lehetősége felé. Ki tudjuk szűrni az alapvetően ellenséges érzületűeket is; de idővel őket is újra lehet látogatni, hisz az ellenséges hangulatuk vagy egy akkori, vagy egy általános rossz döntés, döntéssorozat miatt van. Idővel még azt is megtaníthatjuk kezelni nekik, s így további kölcsönös együttműködés alakulhat ki. Ha egy ilyen területen újra és újra meglátogatunk mindenkit, akkor számukra egy idő után megszokottá válunk, s nagyobb bizalommal fogadnak bennünket, s segítenek a munkánkban. Idővel azok is megenyhülnek, akik korábban ellenségesen viseltettek irántunk, mint ismeretlenek iránt. A továbbiakban némelyekkel személyes tanulmányozást, vagy információ-cserét, esetleg hatékony gazdasági megállapodásokat köthetünk. Illetve némelyek munkatársainkká válhatnak, s velünk vállvetve dolgozhatnak a közös célért. A többi fogyasztó lesz abban a gazdasági szekcióban, amelyet némelyekkel felépítünk.
Oktatóprogramokat lehet szervezni olyan területeken, ahol nehezen fogadnak el bennünket személyesen, vagy valamely ellenség korábban rossz hírünket keltette. Hirdetményekben, vagy gyenge kapcsolatok útján egy környező iskolában, vagy közintézményben, esetleg egy valaki által felajánlott magánlakásban meg lehet vitatni azokat a problémákat, amelyek éket vertek közénk és a helyi közönség közé. Szabad szellemi kapacitás esetén spontán oktatási eseményeket össze lehet szervezni, ahol általános ismereteket, helyben felmerülő kérdéseket lehet megvitatni, ismertetni a lakossággal. Az érdeklődők, vagy bármilyen szintű együttműködők bevonásával is szervezhetők ilyen ideiglenes, vagy rendszeres programok, melyek jobban feltárják tevékenységünk célját, módszereit, eszközeit, szerkezetét. Egyesekben az is megerősíti a velünk rokon érzéseket – vagy éppen a halogatott döntést (legyen az együttműködő, vagy elutasító) segít meghozni a nélkül, hogy sokáig töprengene rajta, s marná magát.
Az ismertető szórólapok hasonló jellegűek a tartalmukat és eljuttatásukat illetően, mint a hirdetések. Részben központilag függesztjük ki egy-egy hirdetőtáblára, részben egyenként postaládába dobáljuk őket. A hirdetésekkel ellentétben azonban nem várunk ráreagálásokat, jelentkezőket (bár előfordulhatnak –, ennek lehetőségét nyitva hagyjuk). Rövid leírást adunk benne egy tervezett gazdasági szervezet vagy egység felépítéséről; beszámolunk benne a Virág-rendszer általános céljairól, vagy annak részleteiről, esetleg a körzetben dolgozó ügynök munkájáról. A célja, hogy tudjanak rólunk, s ne az ellenség munkálja be előttünk ostoba hazugságokkal a területet. Így, ha elkezdünk ott dolgozni, méltó bizalommal fogadjanak bennünket, s ne idegenkedjenek tőlünk.
Ha már anyagi lehetőségeink megengedik, akkor az előbbi tevékenységünket füzet, vagy folyóirat kibocsátása útján is végezhetjük. Míg a füzetet egyszeri tájékoztatóul, addig a folyóiratot rendszeresen megjelenő, újabb és újabb információk közreadása céljából készítjük. Ezeket természetesen úgy szerkesztjük, hogy abból a Virág-rendszer résztvevői tájékozódhassanak, s az autodidakta önképzés eszközeivé válhassanak. Az ügynökök döntik el, hogy mely idegen területen terjesztik – természetesen az igényeken túl a nyomdai kapacitást, és az anyagi erőforrásokat is figyelembe véve.
Legvégül pedig a munkánk során igen sok olyan anyag, szellemi instrukció gyűlik össze, amit célszerű könyvekbe összegyűjteni. Elsősorban tankönyveket írunk úgy, hogy azok a kívülállók számára is élvezhető és érdekfeszítő olvasmányok legyenek, S azok elolvasása után vágyat érezzenek arra, hogy ők is részt vegyenek valamilyen szinten, módon a munkánkba. Valójában ilyen könyv ez is; de ilyenek az Oiolosselôte újabb, és újabb fejezetei is. Ezekbe fogjuk összefogni, rendszerezni azokat a kutatási és kísérleti eredményeket, amelyekre a munkánkat építjük.
Folyamatos öntovábbképzés
Miután egy ügynök – úgymond – levizsgázott, vagyis letette az első jelentését ’b’ asztalára (még ha az nem is hozott számára jövedelmet), az őt kiképző elöljárójával meggyengül a viszonya. Már nem függ tőle oly mértékben, mint addig. További kapcsolatukat közös megegyezés útján az határozza meg, hogy egymáshoz képest milyen szervezeti szerkezetben vannak. A szisztematikus képzés köztük megszűnik. Ám nem fejeződik be a képzés mindaddig, míg van mit tanulnia az ügynöknek. Kiképzője a továbbiakban is segíti, támogatja őt, de bizonyos csapaton belül; vagy a csapatok, egyének egymás közt is szoros segítségnyújtási és tanácsadási kapcsolatot tartanak fenn. Ennek érdekében részben szervezetten, részben spontán összejönnek egymással, vagy más összejövetelek előtt-után, szünetekben, kötetlen baráti beszélgetések keretében tájékozódnak egymás útja, sikere, tapasztalata felől.
Ez az alapja a vizsga utáni, vagyis az önállóan tevékenykedő ügynökök önképzésének, öntovábbképzésének. Az önálló élet rengeteg tapasztalat elsajátítását teszi lehetővé és egyben szükségessé is.
Ennek az önképzésnek a módszerei a következők:
Az autodidakta tanulás azt jelenti, hogy segítséggel, irányítással, vagy a nélkül, az egyén maga választja ki azokat az oktatási anyagokat, melyeknek felhasználásával továbbtanul. Ezek lehetnek különféle könyvek (nem csak Virág könyve, hanem a témában bármilyen jó minőségű alkotás), füzetek, folyóiratok, tudományos publikációk – mindenfajta szellemi termék, amelyre a tanuláshoz szüksége lehet. Majd az így szerzett ismeretet szintén segítséggel, vagy a nélkül megtanulja alkalmazni a gyakorlatban. (A segítség nem biztos, hogy mindig jó – főleg, ha a segíteni akaró nem elég bölcsen figyel a gyakornokra, s nem érti igazán a szándékát, nem elég intuitív, vagy kevés ideje van kellően megérteni a szándékot; esetleg egyszerűen csak a saját véleménye és hozzáállása érdekli – vagyis a segítséggel valójában csak a saját képére kívánja formálni a másikat).
Vannak, akik szívesebben hajlanak a segítség elfogadására, mert nem elég kreatívak, viszont igen szorgalmasak, és alázatosak. Az eredmény ez esetben is igen jó minőségű munka lesz. Mégis kér annyi önállóságot, hogy nem akar sűrűn találkozni az oktatójával. Így oktatója levélben küld neki tanulmányozási segédanyagokat, vagy irányító elveket, irányt, s ezt használja fel a gyakornok a saját önképzésére. A belőle szerzett tudást a gyakorlatban használja. Tapasztalatait, problémáit levél útján közli pártfogójával (pártfogóival), s azok így célzott segítséget nyújthatnak neki újra és újra.
A szervezett csoportos oktatás igénybevétele az egyik leghatékonyabb eszköze annak (akár még a vizsga nélküli gyakornokoknak és érdeklődőknek is), hogy a legtöbbet merítsenek a képzett oktatók által kínált tudásból. Célszerű ezeken minél rendszeresebben megjelenni, és jól odafigyelni arra, ami ott az előadásokon elhangzik. Szükség (lehetőség) esetén jegyzetelni is érdemes. Fő tekintettel kell lenni azokra az előadásokra, amelyek egyébként épp a hallgató figyelmének középpontjában vannak, melyekről épp tanulni akar. Ezek az előadások részben egy bizonyos témán haladnak hosszan végig, részben aktuális, központilag fontosnak ítélt témákat tárnak fel, sűrűn előforduló problémákra mutatnak rá, s adnak jól alkalmazható megoldási tippeket, módszereket. Ezek azok az előadás-sorozatok, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy többen összegyűljenek, s tapasztalatokat cseréljenek, belső kapcsolatokat ápoljanak, s találkozzanak olyanokkal, akik nehezen megoldható kérdésekre élesebb szemmel rá tudnak mutatni, s segítenek a válasz föllelésében. (A válasz mindig bennünk van – de külső segítséggel találjuk meg.)
A csoportos oktatáson túl jó, ha mindenki (főleg a zsengék) vizsgájuk után még jó ideig megkérik oktatójukat (vagy mást), hogy rendszeresen üljön le velük, s oktassa őket, hogy a megszerzett ismeret elég mély gyökeret verjen a szívükben (nem csupán az elméjükben!), és az új ismereteket könnyebben kapcsolhassák hozzájuk: erősítsék őket. Ehhez célszerű egy olyan könyvet, vagy füzetet használni, amit Virág bocsátott rendelkezésre, vagy amit az oktató jól ismer a tevékenységgel kapcsolatban.
Ha valaki a személyes önképzést alkalmazza szellemileg, annak szüksége lehet arra, hogy ezeket az ismereteket rendszeresen megbeszélje egy képzettebb ügynökkel, s a segítségét kérje azok gyakorlati megvalósításában. Ezeket – és más gyakornokoktól jövő felkéréseket – természetesen nem köteles elfogadni senki, de célszerű az időnket úgy beosztani, hogy elfoglaltságaink egy részét ezek teljesítése tegye ki. Mások oktatása bennünk is elmélyíti a tudást. Jóllehet, eleinte pénzért dolgozunk, mégis már az ’a’- ügynöki szinten elkezdődik annak a rostának a működése, amely segít az előrejutni vágyó lelkek haladásában, illetve alul hagyja azokat, akik legfeljebb hatalomvágytól, vagy kapzsiságtól vezéreltetve lendülnek bele a munkába. Ez a rosta néhány ügynökségi platformon keresztül egyre erősödik; míg végül a kommuna területén már gyakorlatilag teljessé válik – a kísérleti telepen tökéletessé; a Paradicsomban pedig szükségtelenné.
Az ügynökök többféle segítséget kapnak a továbbfejlődéshez, és a munkájukhoz. Ebből következően több felől is figyelik őket. Ez is a szeretetteljes gondoskodás része. Nem meglepő tehát, ha a legkülönfélébb irányokból kapnak dicséretet, vagy épp elmarasztalást. E kettő egyensúlya adja azt a lökést a munkájának, melynek során egyre hatékonyabb, és erkölcsileg tisztább lesz a tevékenysége, a világhoz, és a társaihoz való hozzáállása. Bárki, aki úgy érzi, hogy fel kell hívnia valakinek a figyelmét: bátran tegye meg; de úgy, hogy előbb méltányolja az elért eredményeit. (Tudjuk: más szemében a szálkát...) Csak degradálással rongáljuk az illető önbecsülését, s elhidegülésre sarkalljuk. Ezzel romboljuk munkája hatékonyságát, s lassan elhidegül tőlünk. Ellenkező esetben viszont: – ha csupán dicsérünk valakit – az magabiztosság helyett túlzott önbizalmat fog tanúsítani; elbizakodott, fennhéjázó, túlzottan büszke lesz, s ha később komoly hibát vét (már pedig vét, ha nem tisztítottuk ki belőle), akkor kezelhetetlenné, makaccsá válik. Ugyan az lesz a sorsa, mint a folyton degradáltnak: csak előbb komoly kárt fog okozni nekünk is, önmagának is. Tartsunk tehát mértéket a dicséret, és a helyreigazítás között. A jó barátnak kemény beszéd a jutalma. A helyreigazítás mély alázatot, s bölcs körültekintést kíván. Ne dobálódzunk vele!
